Pável Márta
Van-e jogom a csendhez, a kulturált élethez, mi biztosítja jogomat….
Rossz szomszédság török átok…
Az soha nem zavart, hogy ha valaki fát vág, fűrészel, füvet nyírva dolgozik, mert meg kell tenni, és ezek azok a zajok szükségesek az élethez.
Viszont akár Magyarországon, akár külföldön járva ugyanebbe a játékban futok bele, és ezért utálok például apartmanba, vagy szállodába menni, mert a nyár gyakorlatilag egy pokollal ér fel. Volt egy olyan eset pl. Olaszországban, ahol egész éjjel visítozás, vinnyogás, aberrált kiabálás hallatszott. Mikor már éjjel 2:00 órakor nem bírtam tovább, berohantam abba a szobába, ahonnan a zaj jött, és egy szexorgiába futottam bele. Még meg is fenyegettem őket a rendőrséggel, így feloszlottak. Mikor kimentem, az egész apartman ott állt, és csodálva mondták, hogy mertem bemenni. Nos ez az, ami akkor eszembe sem jutott. Hát igen, ha mérges vagyok… Viszont ugyanez játszódott le tavasszal Nápolyban, a város közepén. Éjjel a harmadik emeleten sem lehetett aludni, mert az ottani „fiatalság” este megérkezett a templom előtti térre itallal, kábítószerrel és mindennel, amit lehet elképzelni. Körülbelül hajnali háromig ment a ricsaj, üvöltözés és reggel, ami utánuk maradt, az volt bizonyíték, miket használtak. Gondolkoztam, hogy kiöntök rájuk vizet, de mivel szállodában laktam, féltem attól, hogy a tulajnak kellemetlen lesz, nem tettem.
Tehát, hát ez sem csak magyar jelenség.
De azt gondolhatnánk, hogy ha magyarok vagyunk, némileg kulturáltak is. Főleg, ha tartósan szomszédja valaki valakinek, akkor több jó érzés is szorulhatna bele, mint egy vadidegennel szemben.
S mindig megkérdezem magamtól, most a társadalomtól is:
Vannak-e jogaink, van-e szabad akaratunk a másik ember civilizálatlanságával szemben? Mikor kijön egy szaki – mielőtt bárminek is nekikezdné -, általában tárva - nyitva hagyja a kocsiját teljes hangerőre teszi a Sláger vagy Retró rádiót, s csodálkozik, ha rászólok. Bizonyos körökben ez a divat. De mi van, ha magam nem ide tartozom, akkor nekem nincs jogom?
Nem elég nagyok a telkek, meg az a fránya hang körkörösen terjed, és nem csak egy irányban. Azt mondják, hogy a rossz szomszédság török átok, s ez így van. Ha közelünkben lakik egy leépülő félben lévő, embernek számító lény, aki süketül is, meg nem törődik a másikkal, az igen kellemetlen tud lenni. Itt nem kell a házon belüli különböző, egymás iránt előforduló atrocitásokra gondolni, hanem gondolkozzunk nagyobb távolságban. Például előfordul olyan, hogy fél évszázadig (s lehet, hogy örülhetek annak, hogy addig ok volt…) egész normális egy szomszéd, aztán öregszik, süketebb lesz, megváltoznak körülötte a dolgok, rossz hatás alá kerül, és egy olyan ember, aki 50 évig semmi gondot nem okozott, most belevág a lecsóba. Nem tudom miért, ki biztatta erre, de egyszerre csak eljut odáig, úgy gondolja, hogy ő neki joga van ahhoz, hogy a szomszédot szórakoztassa a Sláger Rádió különböző „nívós” számaival, ami miatt személy szerint engem a hideg lel, nem ezen nőttem fel. Hadd hallgasson mindenki azt, mások zavarása és erőszakos zenehallgattatása nélkül, amit ő akar. Hadd legyen ehhez jogunk, mert ez a privát szféránkba való beleavatkozás. De nem! Mivel a lelkem Mozart és Schubert stb. felé húz, miután meditációkat is végzünk, tehát nekünk nem mindegy, hogy mivel fűrészelik az agyunkat.
Ugyanez van vidéken is, ott a cigányzene, meg a „Lagzi Lajcsis” zene megy, az nekem még egy fokkal rosszabb. Nem értik meg az emberek, bármennyire is kérem, és újra és újra mondom nekik, hogy nekem is van elég nagy wattos hangszóróm, elhihetik, el tudnám szórakoztatni őket azzal a zenével, amit ők se szeretnének! De én nem vagyok neveletlen, és én nézem másikat is, hogy ezzel zavarnám a – szerintem - csepp kis zenei ízlésüket. Nem fogom a másik emberre az én ízlésemet ráerőltetni. Vagy talán nem is gondol arra az önkéntes DJ, hogy a másiknak ez nem tetszik, ez zavarja? De ha szólok neki, akkor is teszi, mert az ilyen embert nem is érdekli, tán fel sem fogja, miért ne.
Ha valaki annyira szereti a különböző, 1000-szer hallott slágereket, az még nem azt jelenti, hogy az én erkélyemen ne tudjak ülni, mert kevereg gyomrom „a mondd kis kócos, hol van az anyád”, meg hasonló daloktól, amit hallgatnom kell. Nekem is engedtessék meg a nyugalom, ez nem nívó! Mindenki, aki az udvaron akar zenét hallgatni, vegyen a fejére egy fülhallgatót, tegye föl, és ha süket, felhangosíthatja, míg a dobhártyája bírja. De ne nekem szóljon a zenéje! Ameddig én nem „szórakoztatom” a szomszédaimat az általam preferált zenével, addig ők se tegyék velem. Úgy gondolom, hogy jogom van a saját zenehallgatáshoz és a csendhez is, és ezt valahogy sem törvény, illetve semmi sem akceptálja.
Volt egy kivétel is. Egyik nyáron hajnalban arra ébredtem, hogy a közeli utcában lévő cigány családtól - ahol esküvő volt -, valami szívfacsaró éneket hallok. Kiálltam az erkélyre, és csak elámulva hallgattam. Később kinyomoztam, mi volt ez. Kiderült, a fiatalasszonynak hajnalban el kellett mennie a szüleitől, és az ő búcsúztató dala volt. Megvallom, nagyon szép volt. Ami szép, az szép, ami pedig nem, az nem.
A baj, hogy a jóérzés kiveszőben van, azt gondolom, hogy mindenkinek kellene annyira figyelni a másikra, hogy nem zavarja; se zenével, sem családi ordibálással, sem bűzös tevékenységgel pl.: ami főleg vidéken fordul elő, hogy kiszívatják a másik telkére, vagy az utcára az emésztőjüket…!
Az embereket kell szeretni, de néha nehéz, mindent megtesznek, hogy ezt megnehezítsék. Jobban kellene figyelni a másikra, mert nagyon sok bajt és neveletlenséget követnek el az emberek egymás ellen, de mit mondjak, ezen én már nem is csodálkozom.