2024. május 31.

A VÁGYOTT NÉPESSÉGCSÖKKENTÉS GYORSÍTOTT ÜZEMMÓDBA KAPCSOLT?

 

Pável Márta

A VÁGYOTT NÉPESSÉGCSÖKKENTÉS GYORSÍTOTT ÜZEMMÓDBA KAPCSOLT?

 

Nem az lesz a legrosszabb, amit a természet tesz velünk.

Hanem az, amit egymással fogunk tenni.  Jens Liljestrand

 

Összeesküvés-elméletekből tudjuk - sajnos nagyon úgy tűnik, hogy ez sem összeesküvés-elmélet, hanem valós -, hogy a bizonyos, a legmagasabb elit köröknek túl sok ember van a Földön, és millió alatti emberszámban gondolkodnának, az felelne meg a céljaiknak. Reméljük, hogy ez nem annyira valós dolog, de nagyon úgy tűnik, hogy beindult ez az emberszám csökkentő akció. https://konteo.blogrepublik.eu/2014/05/03/georgia-guidestones/ Idézek:  „1. Tartsd az emberiség lélekszámát 500 millió alatt, a természettel állandó egyensúlyban 2. Bölcsen irányítsd a szaporodást az állóképesség és a sokszínűség javításával –” Igaz, nekem az egész írás kissé zavaros, de ilyen, és hasonló feltételezéseket sok helyen lehet olvasni. Nem szeretném elhinni.

Először is mi csökkenti az emberiség létszámát? Csak hogy párat említsek, ami már működik.

1.      A járványok… egy már végigsöpört, de úgy tűnik, javarészt ellenálltunk.

2.     A következő, a háborúk. Nem volt elég az orosz-ukrán háború, hanem ott van most Izrael, és már szinte a környezetében minden puskaporos. Ugye sose volt hosszú távon béke a Földön, de most, ami elkezdődött, az több mint veszélyes, mert az ellenfelek az atommal fenyegetőznek, ez pedig a lakosságnak a pusztulást jelenti. De nem csak a vágyott lakossági számra csökken, hanem  – csak úgy közlöm, akik esetleg már jó pár évre előre bunkert építettek maguknak, valahogy erre nem gondolnak…, hogy –  egy atombomba robbantásnál a kiszabadult sugárzás, az  „össznépi sugárzás”, első fedezési ideje - ha jól emlékszem - 34 000(!!) év, úgyhogy lehet nyugodtan bunkerbe menni, lassabban, de pont úgy pusztulnának mint a többi.   

3.     Étellel való manipulálás stb.

4.    Erkölcsi és humánus tönkretétel.

5.     Sorkatonaság bevezetése, nőknek is.

El kéne gondolkozni azon is, hogy mennyire idiótaság ez az egész, amit most művelnek, pl. végtelenül felháborító még az ötlet felvetése is, hogy - az újságokból és TV-ből ismert terv szerint - az EU bevezetné a sorkatonaságot. S bizonyos országok még a nőket is besoroznák…! Ez a népírtás következő foka. Ha a nő katona, akkor nem lesz gyerek, meg az se, aki nevelje, két-három generáció  és az emberiség valóban megtizedelődött.  

Még lenne mit soroljak…, de menjünk tovább.   

Ha élő a konteó, most úgy tűnik, hogy végre is hajtják, emberi gondolkodáshiányos segédlettel.  Sok függ attól, hogy az emberek, mint birkák, bégetve mennek-e önként erre a vágóhídra, vagy kollektíven ellenállnak, mert ez kéne.  Pl. a közelgő választásoknál felismerik-e a veszélyt, vagy arra szavaznak, aki jobban üvölt, jobban manipulálja, hülyíti őket. Pl. sajnos, ahogy elnézem Magyar Péter kampányát egészen elkeserítő, mert nem mond semmit, lázít, bujtogat, összeszedi az Orbán szövegét, és hol jobbra húz, hol balra, és mindennap mást mond. Ez az egész nagyon hasonlít az M.Z.P. stílusra, de veszedelmesebb, mert aktívabb és vehemensebben csinálja. A tömeg pedig szereti, ha üvöltöznek, pankrációt csinálhatnak. M.P. ezt pont megadja nekik, ugye ezért vannak a focimeccsek is, hogy a gőzt ott engedjék ki, most pedig Magyar Péter összejövetelein eresztődig ki a gőz. Csak az a baj, nagy valószínűséggel bekerül az EU parlamentbe, és nem sok hasznunk lesz belőle, sőt kárunk. Innentől kezdve nem jól állunk, szűk két hét a választásig, s nem hiszem, hogy azok, akik ott őrjöngenek a M.P. összejövetelén, felfogják, hogy mibe viszi bele őket.

Már-már gyanakszom, hogy tudat alatt a tömeg pusztulni akar egy háborúban, másként nem állna olyanok mellé, akik ezt akarják. Nem gondolnak bele, hogy kiket veszíthetnek el, ha semmi mást nem nézek.  

Népirtás a háborút akaró őrültek kampánya. Egészen biztos, hogy nem komplettek, akik mindenféleképpen Oroszország felé igyekeznek háborúzni és fegyvert, katonát, pénzt küldenek. Tudom, hogy Oroszország győz, mert a többi kivérzett, és ott többen vannak, igazabb a cél is.   

 Állítólag az ember tud gondolkodni, de most már arra kell rájönnöm, hogy már aki…, merthogy nem mindenki, az biztos. És úgy látom, hogy nem azokat küldték a politikai életbe fejesnek, akik tudnak gondolkodni, s aki nem vehető meg.  Pedig egyszerű a képlet, ha atomot robbantok, ők is meghalnak, de én is. Ki az ’stupido’, aki maga alatt fűrészeli az ágat?! Vannak, csak körül kell nézni.  Vagy már gondolatban is egyezzek bele, ha ennyire őrült lett a világ, megérett a pusztulatra, s csak arra vigyázzak, hogy Isten felé tovább mehessek?

A halottnak jó, neki nincsenek gondjai, nem üvölt

 a lelkét marcangoló kíntól, mert a lelke már messze jár.

Viszont, aki túlélt egy háborút, és úgy istenesen benne volt

 a közepében, az az egész életében viseli a terhet.

Mert hiába beszélik be az embernek, hogy igaz ügyért harcol,

 ha egyszer rádöbben: ott a másik oldalon is

ugyanolyan vétlen áldozatok vannak, mint ő maga.

Eugene Nordern

 

2024. május 28.

Pável Márta BELE KELL-E MENNI A MAI SZNOBKODÓ VILÁGBA?

 

Pável Márta

BELE KELL-E MENNI A MAI SZNOBKODÓ VILÁGBA?

 


A válaszom rögtön a cikk elején, hogy szerintem nem, de ezzel sokan nem értenek egyet. Lesznek olyanok, akik szívesen részt vennének e versenyszerű pénzszórásban, csak nem tehetik, ezért lelkileg szinte belebetegednek.

Van, akit elragad a hév, a munkahelye, a státusza vagy a sértett vérmérséklete arra ösztönzi, hogy vegye fel a versenyt az egyre súlyosbodóan sznobkodó világ hóbortjaival.

Ha józanul elgondolkodunk, a magyarországi fizetési kategóriák – a nyugdíjat is számolva – mondjuk havi 80 000-től a kábé 20 millió forintig terjednek, a kettő között a szakadék óriási. Ha valaki átlagosan „jól keres” Magyarországon, és 30-40 év között van, az, mondjuk, hazavisz kb. hétszázezer forintot, de sehol sincs a húszmillióshoz. Ha elkezd sznobkodni a 700 ezer Ft-jával, és akar venni egy órát, mondjuk, másfél millióért (fél évig gyűjtöget rá…), az a másiknak, akinek 10 milliós órája van, röhejes lesz, pedig ő ezért nagyon sok időt, erőt elpazarolt, hogy felzárkózzon a sznob réteghez. Itt egy szélmalomharc lesz, vágyódik, hogy ő is villanthassa a drága óráját, a márkás ruhát, márkás cipőt, táskát stb. De az igazi „menők” mellett mindig csak szánalmas kis „olcsójánosnak” tűnik.

A kérdés az, hogy ha beleáll valaki ebbe a sznobkodási versenybe, akkor állandóan elégedetlen lesz-e, és nem azt nézi-e, hogy hol maradt le. Állandóan azon gyötrődik, hogy honnan teremtsen elő még több pénzt magának, hogy ne nézzék ki azok, akik horror összegű dolgokat villantanak.

Számomra ez sok kérdést vet fel. Egyrészt kik ezek az emberek, akiket ez a divatsznobkodás motivál? Akik gazdagodási versenyben vannak vagy nagyon alulról jöttek, (pl. 20 éve még) senkik, akik felkapaszkodtak a gazdagodás fájára (de az sem mellékes, milyen áron…), és nagyon fontos nekik az, amit megszereztek, és ezzel villognak, ezzel elégítik ki magukat, s ennek nem lesz vége. Vagy a másik az, hogy valaki beleszületett, és/ vagy a családi sznobkodás – pedig szegények voltak…- szinte belenevelődött, mégis lehet, nem is érdekli őt, távolságot tart tőle, de ez a ritkább. Azután van az, hogy az illető diplomás lett és hirtelen jó álláshoz jutott, és akkor belekerült ebbe a körbe, és valóban olyan kollégák vagy ismerősök fogadják be, akik ebben a sznob világban menők, s tőle is ezt várják el. Mer-e nemet mondani, akar-e? Fél, ha nem megy bele, kinézik. De félő/kérdés, hogyha meg akarja tartani a sznob világnak a megbecsülését, ha beleáll a versenybe, akkor nem veszik-e bele ő maga is az egészbe?

Megint ott van, ha belemegy, hogy az egész életében csak azt nézi, hogy miből lesz drága, menő cucca, bírja-e a versenyt? S kérdés, hogy ki lehet-e lépni ebből a világból, vagy ki akarnak-e? Vagy bele se kellett volna kerülni ebbe a létformába? Ha ki lehetne lépni, akkor sem biztos, hogy meg tudja tenni a munkahelye, beosztása meg a már maga köré gyűjtött sznob ismerősök miatt. A másik az, hogy ki akarna lépni, de előbb önmagát kell meggyőzni, hogy lemond róla, ez már nem érdekli (már-már az élete hosszát félti…), s teljesen szakít ezzel a világgal és elmegy máshova. Ismert, ezért vannak ezek a különböző nagyon jól menő de kiégett, menedzserek, akik elvonulnak egy pusztába, és ott pl. kecskét stb. tartanak, de hát ez a másik véglet.

A következő, amint már írtam, hogy bele se kellene lépni ebbe a világba. Részemről ezek közé tartozom, semmi szinten sem vállalnám, mert teljesen fölöslegesnek és számomra megalázónak tartom. Úgy gondolom, dacolok ezzel, mert sem a divatnak, sem a sznobkodási hullámnak soha életemben nem engedtem, tudatosan nem. Számomra az a lényeg, hogy mi van a lelkemben, a tudatomban, a viselkedésemben, és összességében milyen ember vagyok. Ha ezt a magamnak állított mércét megugrom, akkor nem gondolom, hogy bármi mást kéne keresnem. A similis simile elv alapján ugyanilyen embereket fogok magamhoz vonzani, mint ahogy meg is tettem, és nagyon elégedett vagyok azokkal az emberekkel, akikkel körül vagyok véve, azzal a sznobságot taszító légkörrel, ami körülvesz minket. Semmi pénzért sem állnánk bele ebbe a – számunkra – üresfejű, sznob költekezésbe, aminek sokszor tragikus vége van. Ilyenek a kiégés, a depresszió, a szívinfarktus, vagy hogy szellemileg sem  bírja tovább a terhelést az ember, belebetegszik pl. meghal rákban, egyebekben. Ezeket senkinek sem kívánom, és részemről bele se mennék. Fiatalkoromban értek arculcsapások a gimiben, lehet, itt alakult ki, hogy nemet mondok erre! Így erősen a másik oldalt képviselem.

Emlékszem, gimnazista koromban – miután anyám egyedül nevelt kevés bevételből hármunkat – nagyon szegények voltunk. Egyik osztálytársamnak volt egy susogó svájci orkánkabátja, gyönyörű zöld színekkel, míg nekem a pulóverem a melegítőfelső volt, olyankor az embernek egy kicsit fájt a szíve, hogy neki miért nincs ilyen. Amikor felnőttem, láttam, hogy az orvos gyerekek, a menő gyerekek, a gimnáziumi társaim közül kevesen vitték sokra, de többen nagyon szerencsétlenek lettek, tehát nem volt arányban a menőzésük az életükkel, s láttam, hogy nem ők jártak jobban, hanem én, de az élet már csak ilyen.

Még egy konkrét példát hozok. Régen, vagy 20 évvel ezelőtt, nagyon szép, mintás ingek voltak a divatosak, igaz, túl mintásak voltak, de kellemes színekkel, és nagyon szerettem volna egy ilyet. Mivel divat volt, és mindenki azt vette drága pénzért, nem vettem meg. Majd eltelt pár év, és leértékelve tizedáron – mint amikor divat volt, de mivel nekem akkor is tetszett - megvettem. Azóta is megvan és örömmel hordom, sőt ha rajtam van, sokan meg is dicsérik. Különben ez nem számít. Mindennel így vagyok, hogy engem nem érdekelnek a divatdiktátorok, az, hogyan ne  éljenek meg  belőlem, az sem érdekel, hogy ki mivel sznobkodik, igaz belül sajnálkozom rajtuk. Nem érdekel a márka, se az, hogy hol vettem, se az ára. Ha úgy gondolom, szép, jó, kellemes, ha kell, csak akkor veszem meg. A népi őrületbe nem megyek bele, s mindenkit, aki a környezetemben van, erre is motiválok. Barátaim nem is akarnak már belemenni, mert ők attól sokkal magasabban vannak agyilag, lelkileg, és látják, hogy ez az út sehova sem vezet.

Elszomorító a látványa is, hogy a nők – persze férfiak között is vannak – piperkőcök, maguknak semmit sem tudnak megcsinálni, egyik szolgáltatótól a másikig járkálnak, hogy valahogy kinézzenek; kozmetikus, manikűr, pedikűr, mit tudom én milyen személyi edző, egyebek. Tudom, van akivel „elbánt” a természet, s neki ezek kellenek, hogy valahogy kinézzenek, ezt el is fogadom. De azt nem, hogy mindenki mű nő legyen akkor is, ha maga természetességben szép, kellemes, bájos. Vagy 10 éve összeszámoltam, ha mindenhova elmennék, körülbelül 150 000 ft-ba kerülnék magamnak havonta. Most szerintem ez ennek a többszöröse. (Persze, ha ez az ember pl. eü.-s nyugdíjas, nem is kerülne rá sor, hogy ezt meg tudja tenni.) De amíg nyugdíjba nem került az ember, addig tanuljon meg magával bánni, a maga neutralitását, a természetességet ápolni, megőrizni. Ne abban versenyezzen, hogy kinek mennyi tetkója és milyen márkás cipője meg ruhája van. Abban kéne versenyezni, hogy kiben van több szeretet, kiben van több lelki elegancia, kiben van több humánum a másik felé, kinek cizelláltibb a gondolkodása, érzékenyebb a lelke stb.

Hogy tudja az ember a maga szépségét, adottságait munkával megőrizni? Pl. ki tud menni a kertbe dolgozni a különböző edzőtermek helyett, hogy esetleg a kertben megtermelje magának a zöldséget, mert ez a legjobb edzése a testnek. Ugye kapálunk, gyomlálunk, ültetünk, permetezünk, terményt takarítunk be, füvet nyírunk. Ne mondja nekem senki, hogy ez nem mozgás és nem megfelelő mozgás. Ezek után senki sem kívánkozik a személyi edzőhöz, hanem elfekszik és jót alszik.


A napokban megkérdezte tőlem valaki - ugye 70 pluszos vagyok –, hogy hova jártam edzeni, sportolni, hova jártam különböző testkarbantartó helyekre. Hát én nem vagyok mű nő, s mindig is taszítottak. Bevallottam; én nem jártam sehova, itt van a kert, és ott van az Isten a lelkemnek, és ennyi elég. Gondolom, (fotón látszik is) még mindig ép vagyok, legalábbis úgy tűnik, és még mindig van humorom, és úgy érzem, hogy még van helyem az életben. Vélemények szerint a koromnak megfelelőtől kb. 10 évvel fiatalabbnak látszom. Nekem nem hiányzott életemben az, hogy plusz helyekre járjak, fodrászhoz is körülbelül évente megyek, mert mindent meg tudtam magamnak csinálni. Úgy gondolom, ha az embernek az arca tiszta, lelkileg, testileg is tiszta, illatos és ápolja magát az általa készített szerekkel, megtalált vagy megvehető növényekkel; s ha megfelelően mozog, a munka megtart, s ha nem csak a tévét nézi, hanem élni is akar, tevőlegesen jelen lenni a világban, akkor – szerintem - semmiféle pénzes sportcselekvésre nincs szükség. A száz évvel ezelőtti emberek, akik közül nem egy megérte a 80-90 évet – legalább is az én nagyszülöim közül - semmi ilyet nem tettek magukkal, mégis békességben éltek és szépségünkben haltak meg.

Azt gondolom, hogy a mai fiataloknak el kéne gondolkozni azon, hogy beleállnak-e ebbe a sznobkodó, állandó kiadásokkal járó világba, mert akkor összetörik a lelküket és állandóan elégedetlenek lesznek, állandóan azt nézik, hogy mit talált ki a fogyasztói világ, mit kövessenek.

 Ha rám hallgatnátok, tanácsolom, ne menjetek, ne fussatok a divat, a sznobkodás után. Legyen józan a cél. Én arra megyek, amerre akarok, amerre Isten vezet, úgy viselkedem, hogy megfeleljek magamnak és az Égnek. Lényeg, hogy harmóniában legyek magammal, békességben és szeretetben vagyok, és nincs másra szükségem.

2024. május 5.

Túllépés 2024 / II

 Azonnali olvasáshoz



Kivonat a tartalomból:
  • A halál után pontosan mi történik? - Pável Márta
    A 21. századi nyitott ember számára ad ez a cikk egyrészt válaszokat, másrészt segít a kérdések feltételében, hogy nyitottan merjünk gondolkodni arról, amire egész életünkben készülünk, a halálról, és az utána levő létről.
  • Isten megtapasztalása - Szeibert Márton
    Jelen írás Isten megtapasztalásának lehetséges módjairól elmélkedik, kezdve az öt érzékszervvel felfogható hatásoktól egészen a mély belső imáig. Vajon becsapjuk-e magunkat, agyi reakciókat élünk-e meg, vagy valóban Istent?
  • A gondolatok az emberi tudomány fejlődésének torzulásairól, és az emberi társadalom gondolkodásának beszűküléséről - Pável Márta
    Eltávolodva az emberiségtől egy földönkívüli szemével nézve vajon mit látnánk a társadalmunkban? Építő jellegű kritika, hogy merjünk nyitottabbak lenni, és ne fogadjuk el megtörhetetlen igazságnak azt, amit csak a saját rendszerünkön belülről állapítottunk meg.
  • Gondolatok a szépről - Rizmayer Péter
    Mi a szép? Miért fontos a külső megjelenés a mai embernek? Mindig így volt? Hogyan emelkedik fel ez a kérdés magasabb, lelkibb dimenzióba? Miért szépek a szentek megnyilatkozásai? Miért nem szép a tömegkultúra?