Pável Márta
Novák - Balog
– Orbán….
A megszűnt AQUILA párt volt elnökeként írom a véleményemet, Novák
Katalin és a körülötte kialakult kellemetlen helyzetről.
Először is
megjegyzem, hogy Novák Katalint lelkileg soha nem pártfogoltam, mert amilyen
kijelentései voltak az oroszok ellen, azok nem voltak politikusak, főleg ebben
a mai világban, könnyen bele sodorhatott volna bennünket nagyobb bajba is. Távlatokban
is kellett volna szemlélnie. Nekem soha nem volt meggyőző a személye, s ezt
környezetemben többször elmondtam. Nem szerettem ahogy és amit beszélt, túl ájtatos
volt. Látszik is, hogy Balog Zoltán - szerintem-„súgott, manipulált mögötte”… ,
tehát a hatása nagyban érvényesült , nekem úgy tűnt mintha ő lett volna a
köztársasági elnök.
Ezt véleményemet a Balog Zoltán tegnapi nyilatkozata
és az újságírók véleménye, részben alá is támasztotta, mert igen hosszú munkakapcsolat
fűzte a két embert egymáshoz. A kialakult helyzet kiverte a nálam biztosítékot.
Balog Zoltánt még onnan ismerem, mikor az AQUILA kiemelten közhasznú egyesület
elnökeként együtt ültem vele kb. 25-20 éve gyűléseken. Ott is - és már akkor is-
iszonyatosan ellenszenves volt. Többször felszólaltam szövege ellen, de
valahogy, valamiért ott is mindig az uralkodó réteg megvédte(?...) Nekem
sikamlós volt, mindig úgy éreztem, hogy olyan, mintha egy angolna egy dézsa
mucilágo methylcellulózban tekeregne.
Tehát kenetteljes hangon, csúszik -mászik, én egy szavát sem szenvedhettem,
már akkor sem, s ez a véleményem csak romlott.
A tegnapi ATV nézése közben
láttam, hogy amit mondott, azt az újságírók rögtön megcáfolták, évszámokban, a
kitüntetés évszámában - maga javára -nem mondott igazat…, évet is csúsztatott….
stb. Tehát igazmondását nyilvánosan meg tudták
cáfolni, egy református püspöknek! Szegénység az egyházára nézve is. Nos, már csak
ezért is azonnal le kellene minden tisztségéről mondania. Az, hogy nem mindig teljesen valós, amit Balog
Zoltán mond, ez nekem nem újdonság, az egész emberről az volt a véleményem, s jobb,
ha nem is tudok róla.
Van két ember, aki
egymást bajba keverte, és a nő becsületesen lemond, a férfi nem.
Balog Zoltán „Tudatában vagyok annak, hogy a támadások
ezzel nem érnek véget, de egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek
elviseléséhez. Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan
ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs. Kegyelmi kérvényekkel
egyházunk egyik testülete sem foglalkozott, és nem is foglalkozik”.
Ez az, amiről beszélek, iszonyatosan el tudja kenni és kiforgatni
a dolgokat, magáról másfelé terelve, s nem áll ki becsületesen, le kellene
mondani, ahogyan a pártfogoltja tette.
Balog Zoltán még azt merte mondani uo.
„Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Az
előzetes vélemények, és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem
azzal, hogy kegyelmet kapjon. Tévedtem, és hibáztam. Akitől ezért
bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a
pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita
tárgyát, és nem is fogja. A református egyházban ebben is egyek vagyunk” …
Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be, és nem is terjesztettem fel” –
hangsúlyozta.
Micsoda lovagiatlan, inkorrekt dolog ez? Nem ő írta alá(?), holott ő sugallta. Nem
akarom védeni Novák Katalint - mert ismétlem nem díjazom -, de ez „férfiatlan”
dolog. Ugyanis nem hiszem, hogy Novák Katalin egy napsütéses reggel arra
ébredt, ha ma megkeresem a bicskei otthon igazgató helyettesét, hogy kegyelmet
adjak neki.
(Ez a kegyelem is fura dolog, mert hírek szerint kb. 40
kegyelmet írt alá szűk 2 év alatt, kiknek, miért bírálta felül a bíróság
döntését? Ha politikai jellegű a kegyelem az még valamennyire érthető, de
pedofiliában érintett, semmi szinten nem az!) Ezt biztos,
hogy tálalták neki - nagy hibája, hogy hallgatott rájuk!!! - , sőt ki is derült,
hogy Balog Zoltán tálalta. Az is kiderült, hogy Balog Zoltán jóban volt az
illető igazgatóhelyettessel, továbbá az is, hogy javasolta a kegyelmet, akkor
miért meri azt mondani, hogy nem ő írta alá, így quasi mossa kezeit. Sajnos igen,
Novák Katalin írta alá, mondhatom azt, hogy behúzták a csőbe. /Megjegyzem nem
sajnálom, mert akit be lehet húzni a csőbe, az be is húzzák, s az ilyen ember ne
vállaljon Köztársasági elnöki tisztséget. A mai világi ilyen. De örüljön neki,
hogy mindenhova elmehetett - szerintem akár kellett, akár nem…-, majdnem az egész világot bejárta kb. 600
valahány nap alatt, tehát veszíteni nem veszített, meg gondolom később a fizetését
is megkapja. /
Menjünk vissza a helyzet további részére. Hallani, hogy a baloldal
úgy gondolja, hogy ezt a helyzetet ki kell aknázni, és hogy most kell ütni a
vasat amíg még meleg. Nem tudom, hogy ők mennyire tudják ütni, de nekem úgy
tűnik, hogy mindegyik csak szájkaratézik, semmi tevőleges eredmény nélkül.
Részemről, eddig a magam módján (…) minden
húzása ellenére…, támogattam Orbán Viktort, amíg bele nem egyezett Ukrajna
támogatásban. De aláírta az Ukrajnának való támogatást, holott úgy ment
oda, hogy nem írja alá. Még nemzeti konzultációval is megerősítette álláspontját,
majd a néppel ellentétben döntött. (Mivel vehették rá, sejtem, de nem tudom, egy
biztos minket elvesztett!) Majd hazajövet úgy tálalták az eseményeket, hogy
győztek. Jaj Istenem, miben is..., kit néznek hülyének, félek, hogy a tömeget? Innentől
kezdve én nem fogok a magam módján (…) mellette
állni. Nem mintha olyan sokat jelentene…, de majd meglátjuk.
Reggel olvasom, hogy Orbán Viktor még a
tetejében kiállt, Balog Zoltán mellett, mert református, és a református egyház is ezt teszi. Miért politikus, miniszterelnök
az ilyen? Lehet valaki hívő, de
gondolkozni azért nem tilos! Az igazmondás nem káros, még ha hozzászokott a
fals beszédhez, akkor sem!
Mi lenne számomra az a lépés, amely valamennyire helyreállítaná előttem Orbán Viktor
támogatásának lehetőségét? Pl. az, hogy tartja
magát ahhoz, amit egy nappal elötte ígért, vagy ha Balog Zoltánnak megmondaná, hogy
szépen mondjon le tisztségeiről, és menjen valahova hitet téríteni, vonuljon ki
a közéletből (de vigyázat az igazi vidéki hivő nép már nem nagyon veszi
be az ájtatos maszlagot).
Sajnos, ha valaki olyan politikus, hogy a kenetteljes, nem
igazat mondó, másik ezt támogatja és nem fordul föl a gyomra, az csak azért
lehet, mert ő is ugyanúgy csinálja, tehát a similis simile esete
áll fönn. Ezt abba kellene hagyni, ha
nem akarnak veszteni, s gondolom nem akarnak, mert itt már erősen devalválódnak
a fontos értékek. Ne tüntesse el a maradék hitelességüket, mint ahogy a Gyurcsányénak
sikerült, tehát itt erősen el kellene gondolkozni, s megfelelő tanácsadókra
hallgatni, tán akadna a bólogató gépek
mellett olyan is.
Most még Orbán Viktor nagyot csúszhat /bukhat is a
következő Köztárasaságielnök jelölésen. Kit akarnak Köztársasági elnöknek?
Hallom Navracsics Tibor neve is szóba jött, meg Merkely Béla is, sok dolgot
írhatnék ellenük, ne tegyék, bukás. Velük később még sokkal több baj lenne, mint amennyi
Novák Katalinnal volt. Részemről ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt
javasolnám, ő megfelelő jelölt lenne. Őrá miért nem gondolnak, ő egy korrekt embernek
tűnik és okos is. Végül is, nem mindegy, hogy az ország merre
megy, az most nagyon rázós, ami ma van. Részemről eddig a jobb oldalt támogattam,
de nem vagyok benne biztos, hogy így is marad. A dolgokat szemlélve úgy látom, nem
fogok senkit sem támogatni, mert itt
mindenki valahol megalkuszik, őszíntétlen
és takargatják egymást sötét dolgait.
Alaposan meg kellene tisztulni, de nagyon sürgősen, mert különben baj lesz, nagy baj lesz az országban.