2024. július 4.

Nyílt levél a Kormánynak a nyugdíjasok érdekében...

 

Pável Márta:

Nyílt levél a nyugdíjasok érdekében, a Kormánynak.

JÓZAN PARASZTI ÉSSZEL…, TANÁCSOK A KORMÁNY GAZDÁLKODÓINAK.


Köztudott, akinek sok van, semennyi sem elég, a harácsolást nehéz abbahagyni, főleg, ha első diplomás és/vagy a semmiből szedte össze magát.

Egy kis hivatalos hír:

https://telex.hu/belfold/2024/04/11/varga-mihaly-2321-milliard-hiany

MIÉRT OLYAN NAGY AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI HIÁNY? – tették fel a kérdést. Varga szerint van egy csomó olyan kiadás, ami az év első negyedévében nagyobb, mint a másik három negyedévben. 2100 milliárd forintot fizettek például ki csak kamatkiadásként, ami 600 milliárddal több, mint egy éve. A 13. havi nyugdíjakkal együtt februárban 1900 milliárd forintot fizettek ki a nyugdíjasoknak. Ezen kívül biztosították a ferihegyi repülőtér megvásárlásához szükséges összeget.

https://www.economx.hu/gazdasag/nyugdijasok-13-havi-koltsegvetes-varga-mihaly-afa.786622.html  A kormányzat szerint a nyugdíjasok miatt szállt el a költségvetés – de mi az igazság?

....a hiány mértéke– 2024-ben 4,5 százalék,– 2025-ben 3,7 százalék,– 2026-ban pedig 2,9 százalék lehet.

A fenti rész állami/gazdasági megfontolásból között nyilvános információ, valószínűleg igaz, viszont hozzá kellene a másik oldalt is rakni, a nyugdíjasok helyzetét.

Lássuk: A nyugdíjasok – kivéve az 500 000 Ft felett kapó nyugdíjasokat – nyomorognak! Ha megnézzük az árakat, amelyek mára megint nem lefelé(!), hanem erősen felfelé mennek. Pl. nézzük meg akármelyik áruházban; a száraz tésztát, a babot, a mosószereket, a mireliteket, vagy bármi mást, mindennek megint kúszik fölfelé az ára. Az állami orvosi ellátásra éveket kell várni, a magánorvosi ellátás ára – ami már messze nem jobb, csak gyorsabb… – 20 000 Ft-ról 40-60 000 Ft-ra ment fel Mit akarnak elérni? Kipusztuljunk?

Most rászálltak a nyugdíjasokra, akik egész életüket végig dolgozták, s nem ők tehetnek arról, hogy hogyan gazdálkodott az állam a pénzükkel, vagy hova verte el. Kötelező volt fizetni, levonták, hova tették? Azt mondták, félretették, befektették, hogyan? Abban a reményben éltek a dolgozó emberek, hogy majd nyugdíjasként is tudnak rendesen élni. De nem, a nyugdíjasok nagy része nyomorog, pl. nekem a nyugdíjam (200 000 Ft), akiknek ennyi van, azok közül is már sokan sírnak, igaz, nekem is beosztással kell élni. Azt látom, hogy egyre nehezebb belőle megélni. Most Varga Mihály Úr levezeti, hogy a 13. havi nyugdíj mekkora teher. Elhiszem, rendben. De akkor Önök is, kedves Kormány oldal, nyissák ki az elméjüket, jól figyeljenek.

Nekem józan paraszti ésszel megáldott nőnek, akinek nincs semmi tartozása senki felé sem, ergo kevésből is tudok gazdálkodni, meg nemet mondani is, merem írni, vannak ötleteim, hogy lehetne a nyugdíjakat megtartani, sőt emelni! Az államháztartási hiányt pedig erősen csökkenteni kellene. A teljesség igénye nélkül csak pár ötlet:

Kiadások:

- Az ország vezető pozíciójában lévők pazarló hobbijait nem finanszírozni, gondolok a vadászati dolgokra /ilyen úri vadászatokat, igen, hogy a bejáraton agancsok legyenek meg egyebek/, luxus hajókázásokra, repülőutakra, kastély felújításokra stb.

- Nem akut dolgok várhatnak, amíg gazdasági baj van!

- Gazdasági kommandót indítanék, ellenőriztetni, felmérni; aki csalt, lopott, állami pénzekkel visszaélt, mindtől elkoboznám, visszafizettetném velük azt az állami kasszába. Pályázati pénzek valós felhasználásnak leellenőrzése is fontos lenne, pályázatokat át kellene vizsgálni megtérülési szempontból is. Ha nem valósultak meg az előírtaknak megfelelően, a pénz visszavétele, visszaélők, csalók vagyonelkobzása történjen meg.

- Egy darabig semmi olyan pályázatba nem mennék bele, aminek kamu szaga van, vagy csak pénzverés pl. egymáshoz kirándulgatások, csapatépítés, parképítés EU-s ötletekből magyar pénzeket is bevonva, most ezek nem kellenek stb., tegyék meg a maguk pénzén, ha akarják.

- Reprezentációs költségeket nagyon meg kéne nyírni, a különböző utaztatásokat, luxus utazgatásokat megszüntetni. Hivatalos külföldi utakat össze kéne vonni, hogyha tíz ember el tudja intézni a dolgát külföldön, akkor ne menjen el ötven.

- Nem akkor veszek halasztható dolgokat, mikor rosszul állunk, nem akkor szórom pénzt, amikor gazdaságilag bajban van az ország, csak annyi pénzt adok külföldre különböző magyarsági, politikai megfontolásokból, az ukrajnai háborúra, meg egyebekre, amennyit az én gazdálkodásom elbír, egy fillérrel sem többet.

- Minden olyan szervezetből ki kellene lépni, ami nem hozza, hanem viszi a pénzt. Ide tartozik az is, ha olyan „egylet” tagjai vagyunk, aminek elfuserált ötletei pl. a mi mezőgazdáinknak, országunknak még ártanak is, s még pénzbe is kerülnek. Végig lehet gondolni mik ezek…, ha nem sikerül…megnevezhetem!

- Minden menekültnek csak 3 hónapig adnék bármilyen ellátást, utána semmit(!), ha nem dolgozik, ki kellene toloncolni oda, ahonnan belépett az országba.

- Nem hoznám olyan helyzetbe a magyar embertársaimat, akik itt dolgoztak, aki felépítették ezt az országot a háború utáni a nyomorból, hogy akik külföldről bejönnek vagy majd be akarnak jönni, azok többet, jobb ellátást kapjanak, mint aki itt 40 évig dolgozva nyugdíjasként az éhhalállal küszködik, vagy majd télen megfagy.

- Az összes olyan plusz kiadást felülvizsgálnám, állami fizetésemeléseket leállítanám, amivel csődbe viszik az államháztartást. Egy ember mit ér, ha éhen hal, számít ez? Az agyonfizetettnek a munkája mit ér, mennyi hasznot hozott a fizetésemeléséért (hogy megérdemelje)? Az átlag nyugdíjat venném szorzóul, nem az átlagbért, rögtön másként gondolkodnának! (Rögtön felére esnének vissza magas fizetések.)


Bevételek:

- A nagy luxus fizetéseket, ingatlanokat, nyugdíjakat, kocsikat, ékszereket, kirándulgatásokat MEGADÓZTATNI! Józan mértékkel meghúzni a határt, de felette fizessenek. (Nincs ember és ember között ekkora különbség, mint ami a vagyonban mutatkozik.)

- Elcsalt pénzek kérlelhetetlen visszavétele.

- Kis és közép mezőgazdasági dolgozók munkájának segítése, exportnöveléssel is, öntözési segítség nyújtással, műtrágyák elérhetősége stb., hogy több bevételük lehessen.

- Több bevétel és – a lakosságnak olcsóbb – mezőgazdasági termelés lehetne, ha az EU-s szabályozások plusz terhe alól kikerülhetnének; kerítések, uborka görbülete, szúnyogirtás, minden olyan, ami nem a hazánkat, hanem a külföldi vállalatokat helyezné előnybe.

- Vállalkozások terheinek csökkentése, egyszerűsítés, ellenzéssel visszaélő hiénák kikapcsolása, csak korrekt szinten működhessen stb. Pl. felesleges könyvelési elszámolási terhek egyszerűsítése.

A mostani Kormány támogatása, a többség eddigi megtartása a 2/3 miért volt lehetséges, hogyan történik?

Ennek pár világos, durván elhatárolható oka van; BÉKE kvázi megtartása, háborúskodás ellenzése. MIGRÁNSOK távoltartása, amíg lehet. KERESZTÉNYSÉG megtartása, üldözésmentességének biztosítása. LMBTQ mozgalom féken tartása, hogy ne sérüljenek a heterok érdekei sem. NYUGDIJAK ÉRTÉKÉNEK   kvázi megőrzése, de nem teljesen sikerült mára. 

Közlöm, és ha gondolkodnak, elhihetik, semmi másért nincsenek hatalmon, csakis a felsoroltak miatt. Ha ez nincs, Önök sem lesznek, de ebből egy sem hiányozhat, a nyugdíjak értékének megtartatása sem! Így érdekük ez irányba cselekedni!

 

Ugyanis a többi jelenlegi párt esetleges kormányzásának nincs értelme, nem lehetne olyat pátyolgatni, aki nem ezt teszi, aki nem a magyar, hanem a nyugati érdekek kiszolgálója. Mindegyik, aki eddig rászabadult az országra, rosszul bánt a pénzzel, így gazdaságilag lemaradottak vagyunk, ja… de jól él a felső tizezer.

Ami a baj, hogy a következő más irányzatú kormány sem tenné jobban – ha a kínálatot nézzük –, legfeljebb még intenzívebben menne a saját készleteik feltöltése. Így Önöknek kéne- de nagyon- összekapni magukat.

Végezetül. Mi, nyugdíjasok nem tudunk ugrálni, többnyire betegek és öregek vagyunk, de vannak értékeink, ami nem biztos, hogy pénzben kifejezhető. A 13. havi nyugdíj csak kiegészíti azt az alacsony nyugdíjat, amivel kényszerülünk beérni, de nem mi vagyunk a hibásak a költségvetési hiányért, hanem a rosszul tervezett állami kiadások és bevételek. Az árak a félmillió körüli átlagfizetéshez szabottak, az nem lehet, hogy a juttatások semennyire se kövessék az árakat, mert akkor valóban éhen halunk, ez remélem, nem cél.

Az államnak nem csak a választások idején kell a nyugdíjakkal foglalkozni, hanem közben is megoldásokat kell találni a költségvetés harmonikus működtetésére, amiért nem hibáztatható a kifizetett nyugdíjak összértéke.   Pocsékolásra van pénz, csak arra nem, aki megdolgozott érte. Meg kell jegyezni, minket nyugdíjasokat nem eltartanak – csak visszaadják, ami jár –, mert aktív dolgozóként mi tartottuk el akkor az országot, ahogy minket is most a fiatalok. A fiatalokat sem tüntetésekre kell kivinni, hanem tisztességes munkára haza- és emberszeretetre nevelni, köztük az idősekére is, mert ha közben nem ölik meg őket a háborúban, van esélyük nekik is öregnek lenni. S akkor meg fogják látni, milyen kiszolgáltatott állapot ez.

Az ember olyan, mint egy két lábon járó radioaktív izotóp; felezési ideje meghatározatlan, minden nap minden másodpercében pusztul egy kicsikét.

Daniel Keyes