2022. február 17.

MÁRKI-ZAY PÉTER ÉVÉRTÉKELŐ BESZÉDÉRE REAKCIÓM, VIGYÁZAT, az elhangzottak FELE SEM IGAZ!

Az AQP volt párt elnöke, Vargáné /Pável Márta

2022.02.17.

Azt meg kell mondjam, hogy összeszedett, célratörő, logikusnak tűnő és végtelen megtévesztő beszéd volt. Amiket kifogásolok, hogy Orbán Viktort a világ szinte legkorruptabb kormányának, vezetőjének veszi. S ez erős túlzás, mert az előző kormányok mindegyike is kb. ugyanilyen korrupt volt. Nincs különbség, és én mint volt pártelnök bizonyíthatom, senki nem ígérheti meg – MZP nem is tette –, hogy ők nem lesznek korruptok, a legjobb jóakarattal sem lehet ígérni, sem teljesen megakadályozni. Az egy nagyon korrupt világ, amit politikának hívunk. Így nem lehet azt mondani, hogy az Orbán a legkorruptabb a világon/Magyarországon.

Soha egyik garnitúránál sem történt meg a teljes elszámoltatás (részleges sem…), most sem ígérte meg, ha tette volna sem lenne meg. /Ennek okai ismertek./ Sorra meg lehetne nézni az Orbán-kormány előtti meggazdagodottakat, hogy miből is lett külföldi bankbetétek, villák stb. halmaza. Nem kívánom nevesítve felsorolni, sem bíróságra járni, mindenki tudja, hogy kikről beszélek. Idősebbek körében jól ismert: kik adták el a gyárakat, pl. GANZ-MÁVAG, hogy privatizálták bagóért szét az országot, hogy kik fosztották ki a kisebb gyárakat, üzemeket is, pl. a cukorgyárakat lehetetlenné tették. EU-s ötletből kivágatták az almafákat, a szőlőket. Mehetünk sorra, ott voltak a nagykőrösi konzervgyárban a leépítések, és az új gépeket elvitték különböző roncstelepekre; csak pár dolgot említek, hogy mit tettek az előző kormányok. Ennek nagy részét Orbánék visszavásárolták! Amiről elfelejtett Márki-Zay Péter beszélni, hogy ha nem jön az Orbán-kormány, akkor az IMF és hasonló külföldi tőkések ugyanúgy rátették volna az országunkra a kezüket, mint ahogy pl. Görögországot szinte felvásárolták. A gerjesztett adósság réme minduntalan fenyeget minden kormányt! Az igaz, hogy a végére a magyar kormány nem tudta úgy törleszteni a hiteleket, mint addig – pedig eleinte elég jól álltak –, de bejött ez a válság, amit a covid okozott. Ezzel nem csak mi veszthetünk, hanem más országok is.

Márki-Zay Péter a nagy keresztény jobboldali létére csak sarat tudott okádni saját maga előretolására. Csak rágalmazni tudott – akár igaz, akár nem…–, és minden rosszat, ami eszébe jutott összehordott az Orbán-kormányra. Nem azt mondom, hogy a jelen kormány elsőáldozó gyerekekből áll, és nekem sem tetszik a haveroknak, rokonoknak a futtatása sem.

Márki-Zay Péter szerintem itt egy kis senki lesz, mert majd a DK =Gyurcsány dönt, ha arra kerülne a sor, hogy ki lesz a Miniszterelnök.

Nem esett szó konkrét dolgokról, csak olyanokról, hogy 5% -ra leveszik az élelmiszer ÁFA-t, aminek szerintem semmi értelme nincs, mert a kereskedők le fogják nyelni, ahogy eddig is lenyelték, s az árakban egy idő után meg sem mutatkozott.

A nyugdíjasoknak az anyagi helyzetét, hogy javítanák, arról alig esett szó. A szavazók nagy része nyugdíjasokból áll, elöregedett országnak – ami az összes civilizáltabb országra jellemző – fontos kérdés, mi lenne velük?

Az, hogy milyen migránsok jöttek be, és kiket fogadtak be, nincs rálátásom, de ha a többi vélemény torz, akkor ez is az lehet…. Azzal egyet értek, hogy megnézik, kik vannak itt, s ha kell, kiutasítják őket.

Nem állítom, hogy Orbán-kormánynak nincs tennivalója, az új kormányának szanálni kellene, és csak erkölcsileg, gazdaságilag tiszta embereket hagyni a frakcióikban. Felül kellene vizsgálnia a KDNP-vel való szoros viszonyát, sokaknak a vezetőjük nagyon taszító, szavazókat veszíthetnek. Az új FIDESZ-kormányban valóban meg kéne tennie a tisztogatást, s ezt előre jelezni, akkor nagyobb lehetőség lenne a győzelemre. Ha meg tudja tenni(?), ha nincsen úgy megkötve a keze(?), de sajnos más kormánynak is lennének hasonló gátjai. Sajnos a korrupció megvan, élő dolog, s nem újkeletű. Ha az ember megnézi, hogy még a legapróbb falvakban is van korrupció, és elképedve tapasztalható, hogy mindent átsző, mint egy pókháló. Ez az elferdült emberi tulajdonság. Ugyanakkor Márki-Zay Péter elfelejtett olyanokról beszélni – amikor ezer év legkorruptabb vezetőjének nyilvánította Orbánt –, amik nagyon jók voltak: Szijjártó briliáns tevékenysége, Varga miniszter megfontoltsága, a Kormány olyan intézkedései, amelyekkel családokat lakásokhoz juttattak. Sok jó volt, amit tényleg jó lenne folytatni, de tenni kellene azért is, hogy kevesebb pénz menjen ki gyanús ügyekre. Mindenki érezheti, sokkal jobban lehetett élni, mint a Gyurcsány-kormány idején, amikor csak azon gondolkoztam, hogyan lehetne őket leváltani, és nem lehetett. Ha visszakerülnek, semmi koncepció és hozzáértés, hanem hazudozás menne, valóban tragédia lenne. Azt tennék, amit akarnak, a nyugat diktálna, nemzet, kereszténység elveszne! Magyarországból Európai Uniós vegyes ország lenne. Nem tennének semmit az EU-n belüli elfogultság ellen, és sokkal nagyobb pénzkiáramlás lenne, mint most.

Márki-Zay Péter nagyon ferdített abban is, hogy miért kellett volna az Orbánnak bocsánatot kérni a „covidban” meghaltak miatt. (Tudjuk, a szokásos halálozás felett ez nem kb. negyvenezer!) Miután – s ez nagy hiba –, boncolás nem volt, már nem is igazolható, ki miben halt meg.

Az igaz, hogy én nagyon helytelenítem, hogy Orbán belement a covid „cirkuszba”. Miért teszi, nem tudom...

Az oltóanyagok és a lélegeztető készülékek kapcsán – amiket ott kellett volna hagyni, ahogy voltak(!!!) –, hogy melyik ország mennyiért vette, erre kimutatás kéne, hogy ez valóban korrupció. S a minőség is, meg a dolgozók fel nem készültsége is, akik ezt pár órás gyorsképzéssel „működtették”, ezért súlyos eljárást kéne kezdeményezni a felelősök ellen. Sok ember halt meg emiatt, hogy mennyi, nem tudhatjuk...

Nem is lenne jó – szerintem – ha a Fidesz ismét kétharmaddal nyerne, de egy jó ötven százalékos nyerés nem ártana az országnak, mert ha nem, akkor szorongatva lennénk, elveszne a népünk, vallásszabadságunk stb. De megmaradnának a mostani idézőjeles vívmányok. Az egészségügyet rendbe kéne tenni, itt nagy a baj. Részemről nem is azt látom, hogy az orvosokkal van baj – miután az utóbbi időben kétszer feküdtem kórházban –, hanem az ápolókkal, nagy a lelketlenség, rossz stílus stb., – de erről már írtam több cikket is.

MZP-ék, hogy hogyan oldanák meg a covidot, egy árva szó nem esett. Továbbá elfelejtette hangsúlyozni a vallásszabadságot, pedig nagy keresztényüldözés van a világban. Elfelejtette azt is mondani, hogy erőszakolnak e majd valakit covid oltásra, mert egész Európában csak az erőszak megy. Habár most lecseng, de ki tudja, mikor veszik elő újból ezt a fizetett hisztit, de erről szintén nem esett szó. Márpedig én (és milliós ilyen tábor van) senkire sem fogok szavazni, és mindenkinek azt ajánlom is: senki ne szavazzon olyanokra, akik az erőszakos covid oltást bevezetnék, vagy igazolvánnyal zsarolnak! Ha választunk, olyat válasszunk, aki ránk bízza a saját életünket, hogy mindenki úgy döntsön, ahogyan akar, vagy hite, meggyőződése engedi. Emberi jog, és ezt nem kegy betartani, hogy mindenki a saját életével önmaga rendelkezzen! Ez lenne a XXI században minimum, hogy ezt senki ne merje megkérdőjelezni! Büntetni kell azokat, akik kényszerítik az embereket arra, hogy akaratuk ellenére beoltassák magukat olyan oltóanyaggal, amiről nincs meggyőződve, és még a gyártó is kísérletinek mondja.

Tehát bárki, aki nem szavatolja ezt, hogy beszünteti a covid-erőszakot, arra nem kellene szavazni! Bármilyen szépen csűri-csavarja a szavakat, aminek több mint fele valótlanság, mindenki maga dönthessen az életéről, ne osszák meg ezzel sem a társadalmat.

Bármit beszélt is MZP, nem számít, a sarkalatos pont is kimaradt, s ha a FIDESZnél is kimarad, tessék elgondolkodni embertársaim azon, hogy kit válasszanak.

MZP volt, amit nagyon jól mondott el, de ezt a saját érdekében tette, hogy jó sok pénzhez, hatalomhoz jusson, ami valóban nagy ugrás lenne neki ez alatt a pár évtized alatt, és meg is értem, hogy ő teljes erejéből erre törekszik. Nekünk, valódi keresztény magyaroknak nem egyezik az érdekszféránk vele, így imádkozzunk, hogy ne mellette, hanem bölcsen dönthessünk.

MINDENKINEK ENGEDELMESKEDNI KELL AZ EMBERI KÖZÖSSÉG AKARATÁNAK?

Pável Márta

MINDENKINEK ENGEDELMESKEDNI KELL AZ EMBERI KÖZÖSSÉG AKARATÁNAK?

Diogenész szemére vetették,

hogy tisztátalan helyekre jár.

A nap is, úgymond, mégsem mocskolódik be.

Diogenész

Egy közösségi oldalon szembejött velem egy ismerősöm által megosztott cikk - az illetőt soha nem tartottam nagyra… -, ami eleinte liliomos volt, majd a végén becsörrentett nekünk, hogy pironkodjunk. Nos, miről is volt szó?

„Emberi közösség akarata” volt a végkifejlete, szerintük, ha közösségben akarunk élni, akkor a közösség véleménye szerint kell működnünk, és el kell fogadni a közösség véleményét, erőszakos akaratát. Rögtön jelzem, ez tarthatatlan, nem, soha!

Hát én ettől nagyobb álszent tévedést már rég olvastam! Sokszor szembe fut velem egy pár ember /vagy eltérő számú lényből álló csoport véleménye, akik osztogatják az észt, igaz nekik nem sok jutott, csak azt hiszik, hogy ők az elitek (ezek a félig intelligens, de erőszakos, sokszor szektás népség). Ugyanis, az emberiség sohasem volt egységes, s nem is lesz, mert alapjában ilyen.

Megnézhetjük akár politikailag, akár társadalmilag, akár szociológiailag, akár műveltségileg, akár vallásilag, és hosszasan sorolhatnám a megosztottságot, nincs egység. Mivel szinte mindenki mást akar, kivéve időlegesen összeverődött földi csoportok, akik egy időre, egy cél mentén kb. azonosan gondolkodnak, de hamar végük van. Legtovább az Isten vezérelte csoportok, rendek maradnak fenn, mert ott a cél transzcendens, Istentől jön. Emberi közösség akarata – ha elveimmel, meggyőződésemmel egyezik, csak akkor -, de különben soha nem vesznek rá, hogy velük egy platformra kerüljek. Ezzel engem zsarolni nem lehet, ha nekem az nem igazság, amit ők gondolnak, halott ügy, hogy kényszerítsenek.

Jelezném, pont ezért vannak háborúk, mert náció szerint, elvek, politikai manipuláció miatt mindegyik a maga igazát hajtogatja – akár az, akár nem.

Így nem lehet kijelenteni, hogy - akár Magyarországon is - egy közösségnek a normáját kell követni. Például, nem egy-egy közösség dönti el – kivéve, ha szektás, vagy erősen megtéveszthető-, ki és hogyan él, mit kezd magával, mert a saját élete fölött - Istenen kívül- egyedül ő maga rendelkezhet. S mivel szabad akarat van, semmiféle közösségnek nincs joga, de egy politikai vezetőnek, sem a kormánynak, sem senkinek, mert akkor az diktatúra(!!!), hogy például eldöntse, beadatom-e magamnak a kísérleti oltóanyagot, vagy olyat tegyek, ami felér egy öngyilkossággal.

Ha most a múltba visszanézek /s ha ez igaz lenne/, akkor Hitlernek akár igaza is lehetett volna; az a „kis közösség” eldöntötte, hogy kit nyírjanak ki, s ki uralkodjon a többi felett. S ha ez valakinek nem tetszik, akkor mehet az „öngyilkosságba”, „kieshet” az ablakon stb. Ott vannak a különböző rendszerek, diktatúrák, és sorolhatnánk, különböző országok számos részén milyen eltérések vannak, (ahogy a fentiekben emlegetett illetők úgy gondolják) ha abban az országban akar élni valaki, akkor el kell fogadnia a közösség döntését?...

Igaz, van kivétel. Ha valaki menekült, akkor a befogadó országgal kapcsolatban nem követelőzhet, neki valóban, személyi jogait kivéve, integrálódnia kell, mert nem hívták, ő menekül, és segítő kezet kapott, amibe nem illik beleharapni. De a többi esetet nézve, mekkora balekság ez? Messze áll a tiszta, szabad akaratot tiszteletben tartó gondolkodástól. Egyik legfőbb bajom az Isten, Őt úgy csűrik-csavarják, ahogy akarják. A különböző vallásokban eltorzul az igazi Istenkép, ebbe is bele kellene egyezni?

Ha én teljesen másként élek, gondolkodom és a tapasztalatok, miért kéne nekem az ő véleményüket igaznak venni, ha meggyőződésem, hogy nem igaz. Azt is mondhatnám, igazodjanak hozzám - de nem mondom, mert én kulturált, humánus vagyok-, de azt mondom, hogy mindenkinek a szabad akaratot, ahogyan Isten adta, meg kell hagyni!  

Kár olyan balgaságokat írogatni/megosztani, hogy ha akarok az emberi közösségben élni, akkor a közösségnek fogadjam el a személyes jogaimat érintő normáit is. Ha a közösség végtelen buta, agymosott és megtévesztett, lehazudják a Napot is az égről, s ezt látom, tudom, akkor önként tegyem a nyakam a bitó alá? Bizonyos fokig valóban vannak emberi közösséget érintő együttélési szabályok, s azt el kell fogadni, pl. isteni 10 parancs, törvénykönyvek, KRESZ, amelyek az együttélés alapnormáit szavatolják, de a személyes emberi jogaim megsértése nélkül.

Fontos, hogy kimondhassam: én nem akarok az elveim ellen ható közösségbe menni, én nem akarok istentagadó normákat, kifordított/ elferdített nemiséget, erőszakos oltásokat stb. elfogadni. Nekem az olyan emberi ötletek/a világon, EU-s közösségben /ahol az anyát nem anyának veszik stb., vagy ahol a pénz, az anyagiak, a hiúság, az ego dübörög, nem megfelelő.

Ha mindenkinek igaza lenne, akkor nem lett volna Einstein, Semmelweis, Tesla, stb., nem lehetett volna másként, előrehaladottan gondolkodó.  Igaz a többségüket ki is készítették, mert aki kidugja a fejét az iszapból azt egységesen verik, vissza akarják parancsolni a meleg bűzös iszapjukba, nem akarnak csillagokat maguk felett.

Láthattuk, nehéz haladni, mert rájuk telepszenek az akadémikusi szervezetek, gazdasági érdek közösségek, az orvosi közösség [M1] pl. a homeopátiára, akupunktúrára stb.. Ezek a butaság közösségei, ezekkel nem lehet együttműködni, kocka fejűen gondolkodnak.  Az emberiségből mindig kiváltak egyeduralomra, diktatúrára törekvő egyének, hatalmas gyilkos egoval, s láthattuk mekkora pusztításokat okoztak/nak az emberiség történelmében, életében. . Ezt nem szabad támogatni, ennek semmiféle meggondolatlan írásokkal táptalajt adni.

Részemről igyekeztem mindenkinek a jogait tiszteletben tartani, és megkövetelem, hogy az enyémet is tartsák tiszteletben.


 [M1]

2022. február 10.

A szív bősége

Szeibert Márton gondolatai

Mt12,34-37 Viperák fajzata! Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.

A fenti rész kapcsán 3 gondolatot hoztam:

1. „A szív bőségéből szól a száj”

Ahogy már pár hete is említettem, és ezt szeretném most jobban kifejteni, hogy csak akkor tudunk jól prédikálni, ha ott van mögötte egy Istennek adott élet. E nélkül hiteltelen, amit mondunk, e nélkül sosem fogunk úgy beszélni, „mint akinek hatalma van”.

“Viperák fajzata!” – mondja Jézus a beszédében. Közülünk melyikünk venné a bátorságot, hogy így beszéljünk? Persze, Jézus belelátott az emberekbe, de nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy mi komfortosak vagyunk.

Nem tudom, hogy pontosan mi hiányzik, de valami apróság még hiányzik belőlünk. Mintha egy mérleg nyelve lennénk, és még valami kell, hogy teljesen átbillenjünk Istenbe. Közben Márta megadta a választ: a bátorság hiányzik. Mert jelenleg még úgy próbáljuk szervezni az életünket, hogy elférjen benne Krisztus is, ahelyett, hogy Krisztus lenne a középpont, és hidegen hagyna, hogy mennyi világ fér köré.

Ezért a prédikációra való felkészülés végülis nem más, mint hogy magunkat még őszintébben, még áthatóbban, még teljesebben átadjuk Istennek. Akkor majd Isten kibővíti a szívünket, és akkor a Szentlélek fog belőlünk beszélni.

Kb 15 éve vagyok a sas úton. Ennyi idő alatt azt vettem észre, hogy az Istennek való önátadásunkat mindig a lehető legkülönfélébb eszközökkel próbálja Isten egyre teljesebbé, őszintébbé tenni. Rengeteg lépcsőfokot, szintet éltem/éltünk meg ez idő alatt, és ahogy Rahnertől is hallottuk, folyamatosan megállás nélkül kell haladni az Isten titkai felé, és mostanában megint volt egy ilyen szint, amit talán még csak emésztünk, de Isten minden bizonnyal már készíti nekünk a következőt.

És most a prédikációk is itt vannak, ami látszólag nem nagy ügy, ki ne tudna beszélni valamiről 10 percig, de ha megnézzük ezt az evangéliumi szakaszt, meg ha meghallgatjuk magunkat, akkor rá kell döbbennünk, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, mert a jó prédikáció gyökere az Istennek adott élet. És ez már nem vicc.

Tudjuk a teológiai tanulmányainkból, hogy az ősegyház hite szóbeli igehirdetés formájában terjedt, ugye ez volt a kérügma, és ez azért működött, mert a feltámadás fényében a tanítványoknak (nem csak a 12-nek) minden kétsége szétfoszlott, és teljes szívvel áldozták magukat Jézus örömhírének a terjesztésére.

2. „Viperák fajzata!”

Jézus többször él ilyen kemény megszólítással. Sőt, azt is mondja máshol, hogy „Senki sem jó, csak egyedül Isten”. Tehát csak annyira vagyunk jók, amennyire Isten működik bennünk. Ahonnan kiszorítottuk a fényt, ott ugye sötétség van. A földünkön kb 50-50% a fény-sötétség aránya az egyik halottaskönyv szerint. Az a baj, hogy a sötétség egyik bevált módszere a rejtőzködés. Úgy tenni, mintha nem lenne sötétség, mintha minden jó lenne, mindenki jó lenne, és a világban levő szörnyűségek csak valami külső környezeti tényező hatása lenne. Valójában tudatosítanunk kell azt, hogy az ember – hiába Isten lelke van benne – nem csak jó, mert már sok koszt rápakolt.

A politikai hatások, reklámok, gyógyszerek stb, mind-mind emberi sötét érdekek mozgatják, és keresztény emberként ennek tudatában kell lennünk, részben, hogy célzottan tudjunk kardozni (imádkozni), részben pedig, hogy ne tudjanak minket megvezetni.

Ezt azért akartam elmondani, mert úgy látom, hogy a mai korban az ördög egyik nagy lépéselőnye, hogy szinte mindenki tagadja a létezését. Még keresztény körökben is divatos ez a nézet. Nagyon ébereknek kell lennünk, és terézi lelkülettel folyton Istenben kell lennünk, ez az egyetlen működőképes módszer.

3. „Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.”

Utolsó rövid gondolat: Ebben a mondatban a SZÓ vagy SZAVAK az, ami belőled kiáramlik. Ezek lehetnek magasabb dimenziós szavak is, ha nem egy-egy emberi szót mondasz, hanem mondjuk egy érzelmi hullámot löksz ki magadból. Az emberek talán nem veszik észre, de más lények igen. De ha nem adok magasabb értelmet ennek a SZÓ-nak, tehát ha szó szerint értelmezem, akkor is igaz, mert egy tiszta lélek nem fog gusztustalanságokat beszélni, nem fog feleslegesen beszélni csak azért, hogy ő legyen a középpontban. A tiszta lélek Istenről fog beszélni, ahogyan azt Teréz házában is művelték. A vicc és a jókedv például tetszik Istennek, azzal sincs baj, hiszen Isten Jó és jót akar. A mi jókedvünk Istenben gyökerezik, és akkor nincs vele baj. Más csoport esetén, ahol mondjuk mindig csak az alkoholban gyökerezik a jókedv, az már sajnálatra méltó.

2022. február 1.

MI TÖRTÉNIK: VILÁG CENZÚRÁZÁS, ÖSSZEESKÜVÉS-elmélet, AMI IGAZ…?


Mi lehet itt, mindent hallani, meg az ellenkezőjét is. Láthatóan működik a világra kiterjedő cenzúrázás. A híreket a magyar média (de a külföldi is…) hetekig nem közli, most néhány esetleg felületesen igen. Mit akarnak titkolni és miért?

Mi, miért történik ma? A képeket, amit alább mellékelek, hivatalos lapon nem közlik, de megnézhetjük a Facebook különböző, még le nem tiltott felületein. Megjelennek a tüntetések a covid-diktatúra ellen, a kötelező oltás ellen, az egész cirkusz ellen, az egész világot ellepő hiszti ellen. Azt nem hiszem, hogy minden ember, aki ezt nem eszi be hülye vagy összeesküvő lenne. Én magam is úgy érzem, hogy józan gondolkodó vagyok, annak ellenére, hogy rákényszerültem két kínai oltásra, mert a műtétre különben nem tudtam volna menni, mégis nagy ellenzője vagyok annak, hogy bárkit bármire kényszerítsenek a saját egészségéért. Igaza van a tiltakozóknak, hogy az életem saját és nem egy politikai döntés. Az emberek tiltakoznak, és ez nem összeesküvés-elmélet, hanem kiállás a szabadság és a felelős döntés joga mellett. Voltam covidos jó egy éve, tudom, hogy milyen, de kijöttem belőle. Nem a vírust tagadom, ami már legyengült, hanem az erőszak ellen vagyok.

Ma tudatos ellenségszítás megy – kormány szinten is –, az oltottak és oltatlanok közt, aminek semmi igazság alapja sincs! De az oszd meg, és uralkodj elve működik. Normalitásnak veszem, és mindenkinek joga van a saját egészségéhez, az életéhez és a saját döntéséhez. Ha az ezt megsértők /és most ez megy/ ellen világszerte ellenállás van, az jogos, sőt kell is, mert nem vagyunk vágóhídra hajtható birkák.

Ha nem tűnt volna fel, EMBEREK vagyunk. Ha a jogainkat megkérdőjelezik – és nem gondolkoznak el, nem kapnak észbe, hogy stop, eddig és ne tovább! –, és letagadják azokat az ellenállási mozgalmakat, amik jogosak, akkor ez sokat elmond a céljaikról, amik már így általuk is igazoltak, és nem puszta összeesküvés-elméletek.

A kamionos tüntetés Amerika, Kanada területén csaknem egy millió embert mozgatott meg. Nekik ez sem mond semmit, hogy ezt már nem veszi be a nép, túllőttek a célon… (de mi okból?…). FB privát felületein (alábbi fotókon) látható, milyen tüntetések mennek az említetten kívül még Németországban, meg Európa számos országában is úgy, hogy még hírt sem adnak róluk, holott majdnem fél millió ember van az utcán. Honnan van központilag elrendelve ez a nagy cenzúrázás, hogy alig hallunk ezekről a nagy tüntetésekről? És ha hallunk, akkor is csak úgy, mint „összeesküvés-elmélet”, mert annak van titulálva, de ezek alapján láthatóan nem az, hanem az igazság?!

Valóban nem akarják az emberek a „covid erőszakot”, de vannak fizetett megmondók, akik bíztatnak, riogatnak, mi lesz, ha oltatlan vagy, szánalmas ez az egész. Szerintem van természetes szelekció, aki akar oltást, az kapjon, aki nem akar, azt ne erőszakolják, ne kapjon. S kinek van igaza, az a végén úgyis kiderül…! Mivel az már kiderült, hogy az oltott is fertőzhet, így semmi jogalapja sincs az egymásra mutogatásnak – az államilag gerjesztett, fizetett megmondókkal!

Ha az állam, a politika nem hamiskodik, akkor miért nem hallja meg, miért nem arra megy, amerre az emberek akarják? Lehet, hogy sok gondolkodásra képtelen társunk van, de a többség szerintem még nem az.

Nem értem, most választás előtt mindegyik oldal az oltással van elfoglalva, egyik sem mondja azt, hogy rátok bízom emberek, ha akarsz meghalsz, ha akarsz, olttatsz. Hogy meggyógyítsanak, hónapokat kell várni, az nem sürgős. Itt a jogos gyanú, miért ez az erőszak? De nem, hanem feszültséget keltenek, megosztják az embereket pont úgy, mint a világháború idején, hogy zsidó nem zsidó, cigány nem cigány stb.! Micsoda embertelen világ ez? Mi jogon osztogatják meg az embereket, direkt keltett feszültséggel, forradalmat vagy háborút akarnak?

Esztelenek. Nem a tömeg csinálja az összeesküvés-elméleteket, csak érzik, hogy valami nem kerek, hogy itt valami olyan működik, aminek nem kéne, s mivel az igazságot nem közlik velük, találgatnak, ilyen az ember. Érteni kellene hozzájuk, nem csak uralkodni akarni…

Nagy örömmel venném – főleg a magyar választások előtt –, hogyha kijelentené egy-egy párt /és kizárólag arra kéne szavazni/, hogy a magyar népet nem erőlteti semmire. Nem folytatja azt az agymosást, hogy éjjel-nappal csak az oltás, a migráns megy, hogy már a hallatán is hányingere van az embernek.

Kampányidőszak=hazudozás, a nép butítása, mindenki önmagát dicséri, és pocskondiázza a másikat, igaz szó alig hallatszik. Miért kell a politikának ennyire lezülleni, miért kell kiszolgálni a különböző érdekeket? Tán, mert megfizetik őket, vagy zsarolják őket, vagy csak szimplán nem tudnak gondolkozni, nem tudják megérteni, hogy mit akar a nép? Az egész nekem annyira szánalmas, hogy már fáj. Könyörgöm, elméletileg a demokráciában a nép szavaz, az igaz – politológián tanultam –, hogy demokrácia már nem nagyon van, ugyan emlegetjük, de az már egy ilyen lógó fogalom. Így igaz, a „demokrácia” mint olyan lehet, hogy sosem volt valójában, és mára már tényleg nincs valós tartalma, már nincs igazsága, ereje. A demokrácia csak egy védekező szó lett. Valójában elnyomás és erőszak van, és úgy lenézik az embereket, hogy ezt a demokrácia szó leple alatt teszik, abban bízva, hogy az „áldott nép” észre sem veszi.

Az kéne a népnek/emberiségnek, hogy senki se dönthesse el, hogy hányan legyünk, ne dönthesse el senki azt, hogy milyen népcsoport, milyen vallású, nemzetiségű, nemű stb. lehetünk, s mit mondhatok, s mit nem, mitől börtönöznek be… Ez diktatúra, ami kifejlődőben van, meg kell akadályozni… Cél, ne dönthessék el a fejünk felett, hogy milyen biológiai fegyvereket gyártanak, amit kipróbálnak a tömegeken.

Azt gondolom, érdemes ezeken mindenkinek elgondolkodni, mert minden jel arra vall, hogy többször kipusztult a földön az értelmes élet, most is ki fog, és ennek az egyik oka ez, amit most tesznek. Végéhez közelít az emberi faj, mikor páran elkezdik uralni /akarni/ a többséget, a világ többségét, amikor olyan életet akarnak rájuk erőltetni, amit nem lehetséges megélni lelki, erkölcsi, fizikai pusztulás nélkül.

Végezetül, egy piacon beszélgettem egy bizsuárus hölggyel, és a hölgy őszintén elmondta nekem, hogy tapasztalata szerint az emberek megbolondultak. Annyi idegbeteget lát, hogy megrémiszti, hogy több évtizede árul, de még soha ennyi nem volt, hogy alig találni normális embert. Kérdezi; nem tudom, hogy miért van ez? Mondtam neki: valószínűleg azért, mert nem bírják ezt a feszültséget, nem bírják ezt a hazudozást, nem bírják ezt a pressziót, amit ráerőltetnek, és valahol így az emberek kiborulnak. Elgondolkoztam, mert a nő szavai csak megerősítettek abban, amit eddig is gondoltam: így viszont vége van az emberi nemnek, rövidesen vége van. Csak azt nem tudom, akiknek sokan vagyunk, azok majd elmennek kaszálni, vagy mit akarnak csinálni, mi a jövőképük?

Megoldás? Talán még nem késő, de ezek az utolsó pillantok. Talpra kell állni a birkaságból, a megtéveszthetőségből, el kell távolítani a posztjukról a zsarnokokat, nem kell hagyni magunkat. Ha nem tesszük, vége.

Ezek a kanadai tüntetési képek:

Bécs, 2022. január 29.:

Pável Márta
2022.02.01.