Pável Márta
Igazi KARÁCSONY
A december karácsonyi hónap, melynek elbagatellizálása újra és újra fájdalmat okoz a szívemben, az eltorzult ünneplésről már sokszor írtam. Az idén talán nem is annyira korán jelentek meg a karácsonyi díszek az üzletekben, tehát visszafogták magukat, de október körül már lehetett találni. De nem is ez a baj, hanem az, hogy ha az ember nézi a nemzetközi filmeket, riportokat, emberi vallomásokat, többségében úgy zajlik le a KARÁCSONY, hogy Jézus Krisztusról szó sem esik!! Akkor milyen karácsony ez? Hogy lehet ennyire hálátlan az emberiség többsége, hogy nem is esik szó arról, akinek ekkor ünneplik a születésnapját, s ajándékot sem Ő kap? (Megjegyzem: nagy különbség, nem ekkor született, hanem egyházilag ekkor ünneplik a születése napját. Tudjuk, hogy a keleti katolikus egyházak máskor ünneplik.) Visszatérve, mindegy, hogy mikor, de évente mindenkinek kijár, egyszer meg kéne emlékeznünk arról az Istenemberről, aki közénk született. Ő közénk jött, hogy megmutassa, hogy mi az igazi emberi érték, honnan vagyunk. Ehelyett még a születésének az emlékezetét is elcsúfítják, mintha fizikai kín lenne kimondani a megváltó Jézus Krisztus nevét, aki szeretetből közénk született. Nevét kihagyva lett: szeretet ünnepe (Jézus Krisztus nélkül), családi ünnep, mindenféle más pl. Mikulás ünnep, aminek az ég egy adta világon semmi köze nincs a karácsonyhoz. Ez egy primitív nagy butaság.
S már fel sem tűnik senkinek sem, mit beszélnek. Egy a lényeg, hogy sokat a költsenek, sok ajándékot kapjanak. Krisztus viszont teljesen kimarad, kiköltöztették a saját születése ünnepléséből. Helyette egy torz ünneplés veszi kezdetét, amit Krisztus nem is akart volna, hogy az ő nevében ilyen mértékű pazarlás és ilyen mértékű sznobkodás történjen.
Mi is az igazi karácsony lényege: egyetlen egyszer megtörtént esemény, hogy a láthatatlan,
megfoghatatlan Isten felveszi az emberi formát, és Jézus Krisztus személyében
megérkezik közénk. Teszi ezt azért, hogy el tudja mondani nekünk, hogy nem
vagyunk egyedül, hogy a lelkünk Tőle van, hogy visszavár minket. Elmondja
azokat a módszereket, a „ követelményt”, a tízparancsolatot, amelyek megtartása
nagyban hozzásegít minket ahhoz, hogy újra visszamehessünk hozzá! Isten
abszolút jóságában tette ezt felénk, és nem a láthatatlanból beszél, hanem
láthatóvá téve magát. Ő a szívünk befogadó melegét akarta, helyette megint,
minden percben kikerül a fagyos jászolba, útszélre, nem kell az emberiség többségének. A láthatóvá vált Isten=Krisztus sem kell, pedig kikerülni
soha senki sem tudja. Mint tudjuk, megfeszítették, s Ő tudta, hogy meg fogják
feszíteni, mert Isten mindent tudott, mégis Istenember formájában mégis itt
maradt, mégis lejött, mégis végigvitte,
amiért közénk jött. A mai napig aki arra hajlandó, hogy leül, magát kiüresíti,
az egoját kikapcsolja és nekiáll elmélkedni, az az ember találkozhat az Úrral,
mert nem ment el, csak fizikai szinten nem látható, de a szívünknek, lelkünknek
látható. Ez a kapcsolattartás az Istennel fennállhat, és erre születésével is
hívta fel a figyelmet. Még jobban, erősebben akart kapcsolatot velünk, mert
addigra már a zsidó nép - aki tudott az egy Istenről - kitulajdonította saját
magának, illetve nem teljesen olyan szinten hitte, ahogy Istennek megfelelt
volna, és ezért Isten úgy gondolta, hogy mindenkinek elérhetővé válik, és
mindenkinek „tulajdonába adja” magát, mert mi is az ő tulajdona vagyunk. Mivel
a mi lelkünk Istentől van és nem mástól, mert egy Isten van, és attól mozgunk,
élünk, vagyunk ez a lelkes lények jellemzője. Ez a lélek Tőle van, ebből
következik, hogy Istennek nagyon fáj az, hogy mi emberek nem törődünk vele. Baj,
hogy nem törődünk vele, de az is baj, hogy magunknak bajt okozunk, mert ha ezen
a földön csak fogyasztói társadalom vagyunk, és az öt érzékszervet ellátók, így
nem sokban különbözünk az állatoktól. A szellemi magaslatokra, amire fel kéne
jutni egy embernek – amiről sokan megkérdezik, miről beszélek…-, azért, hogy
lehetővé váljon, hogy az Isten közelébe kerüljön, ahhoz fel kéne nőni, fel kéne
emelkedni. Jelenleg erre sem az egyház, sem az emberek zöme, sem a társadalom
nem presszionál, csak ilyen kiscsoportok mint mi. Mi Isten sasai
Azt gondolom, hogy hívő embereknek ilyenkor karácsony táján, amikor ott az Advent, nem azon kéne gondolkozni, hogy én most jaj de jó ember vagyok, mert 4:00 kor vagy 5:00 kor, vagy ki tudja mikor tartják, elmegyek misére, és akkor mi van? Tán teljesen odaadtad magad Istennek, végig gondoltad azt a végtelen lehetőséget, hogy te egy magasabb rendű lény vagy, mert a lelked Istentől való?
Fel kéne lelkileg nőni, és nem állati szinten kéne élni, le kellene mondani az egoról, a túlzott fogyasztásról, mindarról, amiről Isten is le akart beszélni, hogy tisztán, súlyok nélkül mehess haza Hozzá. Embertársam, gondolkoztál már erről? Tele van a világ álkeresztényekkel.
A napokban beszéltem egy emberrel, aki jár
templomba, meg keresztet vet evés előtt stb., és kifejtette nekem, hogy nem
ismeri el a mennyországot, a poklot, a lelket, és a túlvilágot. Csak kapkodtam
a levegőt: s ez kereszténynek hiszi magát, de akkor mit is hisz? Mit fogott
rajta a liturgia, a prédikáció, hogy ilyen zavaros istenképe van? Mit képzel
mise közben, ki az Isten? Látom, van olyan neves keresztény is, akinek nincs jó
istenképe, nem tudja valójában megérteni, mi az, hogy Jézus Krisztus
Istenember?
Az a lényeg, hogy
Krisztus az Istenember, és ő személyesen mondta el nekünk, hogy mit akar, hogy
miért vagyunk, hogy milyen magas szinten
lehetnénk. Azt mondom, hogy Jézus Krisztus segítségével emeljünk meg magunkat,
sokkal több vagyunk, mint eddig gondolták. Akár az öngyógyítás tekintetében,
akár a mostani manipulált,s presszionált emberiség, a rabszolgával hajtott társadalom
tekintetében, tudni kell: te nem vagy egy leigázható lény, neked szabad lelked
van. Neked végtelen tehetséged van, te végtelen dolgokat tudnál csinálni. De
nem hiszik el, ha mondom, csak néznek rám bambán, mint egy hal.
Könyörgöm, ébresztő emberek. Ébresztő, nem arról van szó, hogy külsőségekben, meg szimbólumokban, meg nagy piros masnikban kell élni. Az életünk a tét, a létünk lényege amiért idejöttünk, az a tét, ezt most nem szabad odaadni, mert akkor mindent elveszítünk. Hiába szenvedtünk itt több évtizedet.
Tehát itt most igazi
Adventet kéne ülni, le kéne ülni, magunkba mélyedni, megkérdezni, mi az életünk
célja, s ennek eleget tettünk-e? Nem a fogyasztás a cél, nem az, amit
eddig csináltam, hanem az, hogy az ég
felé menjünk, hogy Isten felé. Az ajtó egyszemélyes, egyedül jöttünk, egyedül
megyünk vissza, létrával , cuccokkal, milliókkal nem lehet hazamenni, mind -
mind itt marad, akkor minek gyűjtöttél,
Sík Sándor : Ó tiszta csend!
Hallgass el egy kicsit, te mocskos
utcalárma!
Legyen ablakod, ajtód, a füled is
bezárva;
És állítsd el a rádiót.
Lelkem, celládba térj s földig
zuhanni engedd
Figyelmed függönyét, úgy ünnepeld a
csendet
És benne minden földi jót.
Hallgatva ünnepeld csendjét az
értelemnek,
Melyben a gondolat villámai teremnek,
A zengő percek ihletét,
Melyben kibomlanak a lélek
mérhetetlen
Arkangyal-szárnyai, s szóban
elférhetetlen
Zenét suhog a szent setét.
A hallgatást idézd, a szívek drága
csendjét,
Amelyben megfogan a két-malasztú
szentség:
Hűség, barátság, szerelem.
Ó sírig és síron túl mosolygó szent
szövétnek,
Amely odalent nőttél a lét előtti
létnek
Hangtalan örvényeiben!
És csukló térdeden imádd a csendek
csendjét,
Amelyben önmagával beszél a
Végtelenség,
A hallhatatlan hallható.
Térden virraszt az éj és mindeneken
csend ül,
Amikor a magát megtáró Végtelenből
A föld szívére száll a szó.
Emlékszel: Hóreben, barlangja
odujából
Milyen borzongva leste a zord Illés,
a látó,
Az Istent, aki elvonul.
Milyen hiába leste sebes szél
viharában,
A földrengésben is, a tűzben is
hiában:
Suttogó szellőn járt az Úr.
Gépkattogása közt a rohanó jelennek
Engedj, ó tiszta csend, csendje a
Végtelennek,
Egy pillanatnyi pihenést.
Hagymázos homlokom lágy ujjaiddal
född el,
Leheld be lelkemet templomi hűvösöddel:
Csak az él, aki benned él.
Csak az él, akiben a lélek tiszta
csöndjén
Némán izzani kezd a titokzatos tömjén
S füstjén az Angyal megjelen.
És ámuló szeméről a fátylakat
leoldja,
Az Angyal, az Istennek alázatos
heroldja: