2021. március 16.

HOGYAN GONDOLKODIK MA A POLITIKAI HELYZETRŐL EGY ÁTLAG, de nem elbutított MAGYAR?

 Pável  Márta

HOGYAN GONDOLKODIK MA A POLITIKAI HELYZETRŐL EGY ÁTLAG, de nem elbutított MAGYAR?

A nép hangja. Előre bocsátom, nem vagyok Covid-tagadó, s az oltást is adassa be magának az, aki akarja. Békét és élhető életet akarok.

Sokat beszélgetek az emberekkel, s ebben az írásban benne van az én véleményem is. Úgy érzem, hogy a politikai szereplőkből széles körű a kiábrándulás, egyre több fideszes mondja azt, hogy amik most vannak a járvány és egyebek körül, az nekik is sok, nem kell.

2021. március 13.

KOSARAT VEGYÜNK…

 Pável Márta

KOSARAT VEGYÜNK…

Kosarat készítő bácsival készült Pécs környéki filmet néztem, ahol egy idősebb ember , kosarakat árul hónapok, talán évek óta. Megkérdezték tőle, hogy miért teszi ezt, ő mondta; hogy azért, mert nagyon kevés a pénze és így ezzel egészíti ki a kis nyugdíját/jövedelmét.

 Megláttam az arcát és tudtam, hogy Ő nem valami bérkoldus, vagy valami hazugság, hanem a bácsi úgy akar pénzt keresni a kevés kis nyugdíjához, hogy dolgozik, hogy értéket hoz létre, a kosarat. Amit aztán saját maga ad el azért, hogy megélhessen. Szívembe vágott. Elgondolkoztam, jutott-e eszembe eddig, hogy azért vegyek kosarat hogy segítsem az ilyen  becsület, szegény dolgos embereket. Sajnos eddig  nem, de ezután így lesz. Ha nem is kell , de időnként venni fogok, sokkal szebb dolog így segíteni, mint alamizsnát adni.

 Ez  a viszont árusokra nem feltétlen vonatkozik, mert  ki tudja, hogy mennyit tesznek rá, és mennyit kapott az, aki dolgozott is vele. Ezentúl meg fogom kérdezni, ki készítette, s el fogok velük beszélgetni, mert simogatni való emberek. Tudom mennyi vesződség, idő, mire egy szép darab elkészül, mert a nagypapám mindig csinált nekünk különböző kosarakat, ez volt a hobbija. Jó illata volta fűznek.

S ha tényleg látom, hogy ő fonta, nem fogok sem alkudozni, sem a pénztárcámat  visszafogni, veszek kosarat, mert ez a legtisztább támogatás és úgy gondolom, hogy ezzel megőrizhetik méltóságukat, jót teszünk.

2021. március 4.

Politikai HAZUGSÁGOK FELSŐFOKON

  Pável Márta

Politikai HAZUGSÁGOK FELSŐFOKON


https://index.hu/belfold/2021/02/12/dobrev_klara_nyugdij_kormanyvaltas_minimalnyugdij_ellenzek/

„Dobrev Klára: Kormányváltás után visszaadjuk a nyugdíjasok becsületét...”

Dobrev Klára már sok mindent ígért az előző EU-s választásnál is, pl. elő kell segíteni, hogy Európai Uniós nyugdíjakat kapjanak itthon is, ami már nekem akkor is egyértelmű volt, hogy nem fognak folyósítani, semmiféle emelt EU-s összegeket sem, de a nép bevette.  Szó nincs róla. Most megint elővette ezt az ígérgetést, de most egy kicsit tágabb/ értelmezhetetlenebb határokkal tette, hogy a nyugdíjasok becsületét „visszaadjuk”! Nos, ettől bicskanyitogatóbbat keveset hallani. Mindenki csak azt tudja adni, ami neki van, ha nekem nincs kenyerem, nem fogok tudni adni, ha nekem nincs becsületem, nem fogok tudni adni. Klárika, ez a helyzet! Nem beszélve arról, hogy nem a nyugdíjasoknál hiányzik a becsület, hanem szerintem Önöknél! Innentől fogva ezzel a hablaty, ócska, megtévesztő szöveggel el lehet menni oda, ahova nagyon sokan kívánják, hogy sürgősen távozzon!

A szövegben a tisztesség is szerepel – ezt a gusztustalanságot! –, amit ez a nőszemély beszél. A magyar nyugdíjasok zömének a tisztessége soha nem hiányzott még akkor sem, ha hiszékeny egy részük, és Önök meg tudják őket vezetni. A DK vissza akarna adni? Nincs mit visszaadni, mert szerintem egy nyugdíjasnak sem veszett el a tisztessége, csak NEKI!


 BEFOGNI AZ EMBEREK SZÁJÁT; A VILÁGBAN SZABAD VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SEM LEHET

Befogják az emberek száját, ismeretes a Facebook közleménye, mely szerint a Covid-19-cel kapcsolatos negatív vélemények, az oltásellenesség tiltását vezetik be. Szuper! Mi ez, ha nem diktatúra! Rendben, ha valamit be kell tiltani, ott nagy baj van – szerintem – s ezen végleg el kéne gondolkozni, hogy ez miért történt? Vannak dolgok, amiket sosem kell tiltani, mert evidensek, és vannak, amik nem evidensek, azok, amik talán szemben haladnak a tömeggel, a bizonyos fajta normális életet akarók akaratával(?). Pont azért tiltanak be bármit is, mert a saját, (világ)politikai érdekeiket védik. Mi az, hogy nem lehet beszélni valamiről? Mi az, hogy nem lehet valamit kifogásolni? Az életem az ééletem, nem az övék! Jó lenne, ha ezt az egész cirkuszt, hogy állandóan tömik a fejünket mindennel a világon, riogatnak, ijesztgetnek, zsarolnak befejeznék, mert ez már sok, túl sok.

Most is jönnek a különböző elkövetkezendő rettenetes járványokkal – már a migráns téma be sem fér a sok riogatás közé –, brit mutáns…stb., mindennel, amit csak el lehet képzelni. Amit csak lehet, mindent előadnak, az emberek nyomorognak – s igaz lehet, ettől a sok balgaságtól tönkre mennek a gazdálkodók, vállalkozók stb. –, sok ország nem bírja kifizetni azokat a kölcsönöket, amiket ez a helyzet  rájuk kényszerít. Meg kéne állni, tisztán látni, mert ebből gazdasági világválság lesz hamarosan. Most egyenes úton lehet menni a nyomorba, és gazdasági csődbe lehet dönteni országokat. Nem tudom, nem vagyok szakértő, hogy mi itt a cél, de józan ésszel azt gondolom, mostantól fogva az összes folyamatot felül kellene bírálni, hogy kik akarják ezt és miért. Vannak ötleteim.

Ha engem a Facebook kitilt, hogy arról ne beszélhessek, amit akarok, ami fáj stb., akkor én meg nem fogom meghallgatni a riogatásokat sehol sem, van egy kapcsoló gomb, s elkapcsolok, majd nézek természetfilmeket, innentől kezdve kizárólag macskás, kutyás, lovas és tájképeket fogok nézni, elérték, ennyi!

Nekem tovább nem mossák az agyamat! Eddig se tudták, de most már határozottan idegesítenek!


 COVID 19 MIATT MEGSZORÍTÁSOK…

- 20 óra helyett, 22 órától kellene a kijárási tilalom, ha annyira akarják.

- Lehet olvasni, hogy a legújabb vizsgálatok szerint az a tökéletes, ha dupla a maszk.

Két, egymáson viselt maszk hatékonyabb a koronavírus terjedésének lelassítására, mint egy maszk hordása  mutatták ki az MTI szerint az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szakemberei.

http://www.ma.hu/eletmod.hu/358685/Hatekonyabb_egyszerre_ket_maszkot_viselni_a_COVID     Ha egy sebészi maszkra ráhelyeztek egy textil maszkot, a kettő a részecskék 80 százalékának a belélegzését tartóztatta fel...”

„Ha mind a kilélegző, mind a belélegző fejen két-két maszk volt, az a részecskék több mint 95 százalékának a belélegzését gátolta meg - mondta John Brooks, a CDC illetékese.”

Ha 5 maszkot teszek fel, akkor meg biztosan nem okozok semmi további problémát az államnak, mert lehet temetni, mint megfulladt egyént. Én már nem tudom, hogy mit gondoljak erről, ne tegyek esetleg a lábamra is, a kezemre is maszkot, vagy húzzak a füleimre külön-külön stb.? Meddig lehet ezt fokozni? Meddig lehet azt fokozni, hogy már nem ismerjük meg a másikat, mert a szemüvege is bepárásodott. Most a hideg miatt belehúzott sapka, maszk, kesztyű, sál, és elkeseredetten mennek az emberek, mint a zombik. Nagyon jó…, ez lett az ember.

Már véget kéne vetni ennek a nyomorúságos, áldatlan, járványos állapotnak, ez így nem működik, ebbe mindenki bele fog szakadni. Sok válás, depresszió, munkanélküliség, életuntság lesz a vége. Érdekel ez valakit? Az, hogy este nem mehetek el sétálni, hogy nem lehet egy program sem, már a nép a besokallás határán van. Miért nem lehet este 8:00 helyett 10:00 óráig meghosszabbítani a kijárást? Azon a 2 órán semmi sem múlik, de nekünk nagyon is sok. Már lassan világos van, legalább egy beszélgetést ne kelljen abbahagyni 7:00 órakor, s rohanni haza.

Mai nappal a Covid-19 igazolvány bevezetése miatt töröltem minden Fidesz-, Orbán-, és minden olyan bejegyzést, ami ezzel foglalkozik. Itt a vége! Ezzel a húzással – tudom… meg fogják látni a végeredményt – elvesztettek jó pár szavazót, egyre többen őrjöngenek az emberek. Olvassák csak el, több ezer ember hozzászólását, s ne csak azt, ami Önöknek hízelkedő! Ez nekem kirekesztés, diszkrimináció, a személyi szabadságjogaim megsértése, hogy megszabják hova mehetek be, s hova nem. Nem beszélve arról, hogy azzal mit tesznek, aki gyerek, vagy akinek olyan betegsége van, hogy nem kaphatja meg az oltást, vagy aki már anonim módon, de átesett a betegségen? Nem érzik, hogy sok joghézag és luk van ezen a rendelkezésen. Ebbe a jelenlegi Kormány a választásoknál – higgyék el nekem – bele fog bukni, de ők tudják.

Elegünk van az erőszakból, a zsarolásból, a manipulálásokból!