Sok mindenre fény derült az orosz-ukrán konfliktus kapcsán, láthatólag tisztázódtak az erővonalak, az érdekek, az ideológiák a világban. Kiderült, kinek, kiből, miből van elege, hol húzza meg az új határokat. De főképp az, hogy ki merik mondani, hogy az USA egy terrorszervezet, mert – eddig ahogyan láthattuk – kedve szerint támad meg országokat. Láthattuk azt is, ha más teszi ezt, mikor hasonló dolog történt, akkor viszont mindenfelé üvöltözik, büntet, szankcionál, lázít stb. Mikor az USA teszi, nagy kuss van. Kettős mérce.
Kijelentem, bárki teszi is, a háború sohasem helyeselhető, a szenvedés nem orvosolható, az érdekek nem állhatnak egyenlő sorban az emberi életekkel.
Mára tisztán kiderült az is, ki hova húz, hogy magyarázza /többnyire hamisan/ a bizonyítványát. Az is kiderült számomra, hogy a magyarnak nem jött meg az esze, továbbra is a veszteshez akar tartozni, lehet, hogy nem elég kicsi még nekik az ország. De beszélhetek, mintha a falnak tenném, mert a sok megélhetési politikus gondolkodni nem tud (többnyire nincs is mivel…), ha meg tud, van az a pénz, amivel leállítják.
Így azután igen jól állunk! Láthatjuk, hogy Putyin kikkel tud szövetséget kötni. Itt én az USA helyében erősen aggódnék, de hát a demencia ezt nem engedi, meg azok helyében is aggódnék, akik kiskutya módjára nyalják az USA és barátai talpát, mert itt nem lesz számukra győzelem (amit nem bánok, sőt…).
Gondoljunk bele, Oroszország maga mellett tudhatja már Kínát, Brazíliát, Indiát, az arab országok nagy részét, csak hogy pár partnert említsek meg. Ha csak ők összefognak, mi lesz az USA és az EU kis csoportkájával, akik még mindig nem a béke, hanem egy világháború felé nyomják szerintem a világot, a sok fegyver küldésével is…
S a mi országunk friss vezetői közül van, aki meggondolatlanul, teli szájjal gyűlölködik az orosz ellen, nem is értem, miért engednek ilyet a hatalom közelébe, talán a fülbevalója miatt…? De az EU-ban is hasonló, gondolkodás nélküli „politikusok” vannak sok-sok fizetésért, akik minden napra valami nyomorúságos ötlettel állnak elő pl. ne vehessünk olajat, gázt, mert ők büntetni akarnak, vagy legyen minimál adó, ami nekünk adóemelést jelentene, vagy ne mosakodjunk stb.(?) Jaj, Istenem, azóta megy jobban az oroszoknak, mióta ez a sok agyament ember szankcionál, mikor térnek már észhez? Félek, hogy soha.
Magamat racionális embernek gondolom, s nem tudom ezt a szerencsétlen Európai Uniót támogatni (sőt egyre jobban ellenzem), ahol – az én véleményem szerint – észben nagyon hiányos emberek vannak, s ez nekem félelmetes, amikor vak és süket vezeti a mozdonyt a szakadékba. Ebben nekünk ülni és éljenezni egyenesen öngyilkosság, habár a magyar erre hajlamos. Ész és a logika, ami egy politikusnál fontos lenne, és ebben látszólag egyedül V. Putyin jeleskedik, ezért innentől kezdve Putyin mellett tudok csak lenni – ahogyan Thürmer Gyula is –, habár kívánom, hogy a háborút minél gyorsabban szüntesse be, de tudom, ez nem egyszerű és nem teljesen rajta múlik. Azért is inkább az oroszokhoz húzok, mint a nyálas Amerikához, mert utóbbi az új világrendet akarja, ami abszolút rabszolgaság, és a szabadságunk megsértése lenne. Tökéletes megoldás nincs a Földön, de ha két rossz közül kell választanom, akkor sokkal inkább az orosz legyen az.
A békétlenség fő okozói a véres, habzó szájjal működő ellenzék is. Ami ugyan köztudott, de ismét ki kell mondani, hogy a politikusok többsége olyan ember, aki a semmiből, csak egoból, pénzért, hatalomért kezd el észt osztani, és azután vagy beletanul, vagy nem, de ha erkölcsisége, hite, hazaszeretete nincs, akkor úgy jár, ahogyan pl. MZP és bandája. Ezek ész, logika, emberszeretet nélküli felkapaszkodott szájhősök, akik azt beszélik, ahonnan jobban megfizetik őket. Nézzük meg, hogy mit csinálnak Karácsonyék, legkevesebb ha azt mondom, őrjöngenek – főleg az autósok – az abnormális döntéseitől, akit a józan ész egyáltalán nem érdekel. Nem számít az ember, a budapestiek véleménye, semmi érték sem számít.
Az orosz-ukrán konfliktus nyomán meg más dolgok is kiderültek, például szerintem idegesítő, amikor különböző felületeken olyan gondolatokat vetnek fel zavaros célokból…, talán uszításból is, hogy a harcok végeztével Kárpátalját Magyarországhoz csatolnák, ergo Magyarország visszakapná Kárpátalját. Röviden: NEM KELL, most erre így nem alkalmas a helyzet. Ettől valahogy tartózkodik a lelkem és a logikám is. Nem akarnám, tudom, most sok hazafi, Nagy-Magyarország hívő stb. felkapja a fejét és elmondanak mindennek. Nem baj, tegyék, de akkor sem lenne jó. Okaim a következők. Remélem nem jön be, de az az idő, amíg távol voltak, átmosta őket, ők sem akarnák. Országunkban békében élnek egymás mellett a nemzetiségek, őket viszont hatalmilag rászoktatták a gyűlölködésre. Kell-e ez nekünk? Nem! Félek, hogy jönne velük az ukrán maffia, bűnözés is, kell-e? Nem! Ha Kárpátalja 100% igennel szavazna mellettünk, akkor kéne csak elgondolkozni, különben nem. Egy konfliktusba vinné Magyarországot, a többi elcsatolt rész elkezdené félteni tőlünk azt, ami a miénk volt, ellenségeskedés lenne. Kell-e? Nem! Nem vagyunk rá felkészülve, nemzetiségi villongások lennének. Átjönne velük egy csomó olyan ember, aki nem kívánatos az országban. Pl. miért kell plakátokat írnunk az ukránoknak, hogy van WC, és ne a természeten üljenek le, nálunk ez nem megy, és sok ilyen van. Más a „kultúrájuk”…!
Na most a magyarokat szívesen fogadjuk, jöhetnek, de nekünk ez a konfliktus, hogy visszacsatolják, nem lenne jó, nem elég erős a hadseregünk…! Erős konfliktushelyzetet teremtene Magyarországon, amit nem biztos, hogy ez az ország kibírna.
Elfogadása nem lenne politikus, mert ezzel magunkat állítanánk az összes környező ország gyújtópontjává, mivel mindenkivel saját magunk vagyunk szomszédosok, és ebből még egyszer – mondom – egy óriási békétlenség származna. Tehát ebből is ki kéne, hogy maradjunk, de nem arról van szó, hogy soha nem kérjük vissza, vagy nem szeretnénk visszakapni azt a részt, amit a háború jogtalanul elvett tőlünk. De ennek most ez a helyzet szerintem nem megfelelő.
Pável Márta
2022.06.19.