Igazi KARÁCSONY

 

Pável Márta

Igazi KARÁCSONY

 

A december karácsonyi hónap, melynek elbagatellizálása újra és újra fájdalmat okoz a szívemben, az eltorzult ünneplésről már sokszor írtam. Az idén talán nem is annyira korán jelentek meg a karácsonyi díszek az üzletekben, tehát visszafogták magukat, de október körül már lehetett találni. De nem is ez a baj, hanem az, hogy ha az ember nézi a nemzetközi filmeket, riportokat, emberi vallomásokat, többségében úgy zajlik le a KARÁCSONY, hogy Jézus Krisztusról szó sem esik!! Akkor milyen karácsony ez? Hogy lehet ennyire hálátlan az emberiség többsége, hogy nem is esik szó arról, akinek ekkor ünneplik a születésnapját, s ajándékot sem Ő kap? (Megjegyzem: nagy különbség, nem ekkor született, hanem egyházilag ekkor ünneplik a születése napját. Tudjuk, hogy a keleti katolikus egyházak máskor ünneplik.)  Visszatérve, mindegy, hogy mikor, de évente mindenkinek kijár, egyszer meg kéne emlékeznünk arról az Istenemberről, aki közénk született. Ő közénk jött, hogy  megmutassa, hogy mi az igazi emberi érték, honnan vagyunk. Ehelyett még a születésének az emlékezetét is elcsúfítják, mintha fizikai kín lenne kimondani a megváltó Jézus Krisztus nevét, aki szeretetből közénk született. Nevét kihagyva lett: szeretet ünnepe (Jézus Krisztus nélkül), családi ünnep, mindenféle más pl. Mikulás ünnep, aminek az ég egy adta világon semmi köze nincs a karácsonyhoz. Ez egy primitív nagy butaság. 

S már fel sem tűnik senkinek sem, mit beszélnek. Egy a lényeg, hogy sokat a költsenek, sok ajándékot kapjanak. Krisztus viszont teljesen kimarad, kiköltöztették a saját születése ünnepléséből.  Helyette egy torz ünneplés veszi kezdetét, amit Krisztus nem is akart volna, hogy az ő nevében ilyen mértékű pazarlás és ilyen mértékű sznobkodás történjen.

Mi is az igazi karácsony lényege: egyetlen egyszer megtörtént esemény, hogy a láthatatlan, megfoghatatlan Isten felveszi az emberi formát, és Jézus Krisztus személyében megérkezik közénk. Teszi ezt azért, hogy el tudja mondani nekünk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a lelkünk Tőle van, hogy visszavár minket. Elmondja azokat a módszereket, a „ követelményt”, a tízparancsolatot, amelyek megtartása nagyban hozzásegít minket ahhoz, hogy újra visszamehessünk hozzá! Isten abszolút jóságában tette ezt felénk, és nem a láthatatlanból beszél, hanem láthatóvá téve magát. Ő a szívünk befogadó melegét akarta, helyette megint, minden percben kikerül a fagyos jászolba, útszélre, nem kell az emberiség  többségének. A láthatóvá  vált Isten=Krisztus sem kell, pedig kikerülni soha senki sem tudja. Mint tudjuk, megfeszítették, s Ő tudta, hogy meg fogják feszíteni, mert Isten mindent tudott, mégis Istenember formájában mégis itt maradt, mégis lejött, mégis   végigvitte, amiért közénk jött. A mai napig aki arra hajlandó, hogy leül, magát kiüresíti, az egoját kikapcsolja és nekiáll elmélkedni, az az ember találkozhat az Úrral, mert nem ment el, csak fizikai szinten nem látható, de a szívünknek, lelkünknek látható. Ez a kapcsolattartás az Istennel fennállhat, és erre születésével is hívta fel a figyelmet. Még jobban, erősebben akart kapcsolatot velünk, mert addigra már a zsidó nép - aki tudott az egy Istenről - kitulajdonította saját magának, illetve nem teljesen olyan szinten hitte, ahogy Istennek megfelelt volna, és ezért Isten úgy gondolta, hogy mindenkinek elérhetővé válik, és mindenkinek „tulajdonába adja” magát, mert mi is az ő tulajdona vagyunk. Mivel a mi lelkünk Istentől van és nem mástól, mert egy Isten van, és attól mozgunk, élünk, vagyunk ez a lelkes lények jellemzője. Ez a lélek Tőle van, ebből következik, hogy Istennek nagyon fáj az, hogy mi emberek nem törődünk vele. Baj, hogy nem törődünk vele, de az is baj, hogy magunknak bajt okozunk, mert ha ezen a földön csak fogyasztói társadalom vagyunk, és az öt érzékszervet ellátók, így nem sokban különbözünk az állatoktól. A szellemi magaslatokra, amire fel kéne jutni egy embernek – amiről sokan megkérdezik, miről beszélek…-, azért, hogy lehetővé váljon, hogy az Isten közelébe kerüljön, ahhoz fel kéne nőni, fel kéne emelkedni. Jelenleg erre sem az egyház, sem az emberek zöme, sem a társadalom nem presszionál, csak ilyen kiscsoportok mint mi. Mi Isten sasai így próbáljuk az embereket - ebben a cikkben is – nyitogatni.  Ha sikerül …(? ) de legalább megtettük.

Azt gondolom, hogy hívő embereknek ilyenkor karácsony táján, amikor ott az Advent, nem azon kéne gondolkozni, hogy én most jaj de jó ember vagyok, mert 4:00 kor vagy 5:00 kor, vagy ki tudja mikor tartják, elmegyek misére, és akkor mi van? Tán teljesen odaadtad magad Istennek, végig gondoltad azt a végtelen lehetőséget, hogy te egy magasabb rendű lény vagy, mert a lelked Istentől való?  

Fel kéne lelkileg nőni, és nem állati szinten kéne élni, le kellene mondani az egoról, a túlzott fogyasztásról, mindarról, amiről Isten is le akart beszélni, hogy tisztán, súlyok nélkül mehess haza Hozzá. Embertársam, gondolkoztál már erről? Tele van a világ álkeresztényekkel. 

A napokban beszéltem egy emberrel, aki jár templomba, meg keresztet vet evés előtt stb., és kifejtette nekem, hogy nem ismeri el a mennyországot, a poklot, a lelket, és a túlvilágot. Csak kapkodtam a levegőt: s ez kereszténynek hiszi magát, de akkor mit is hisz? Mit fogott rajta a liturgia, a prédikáció, hogy ilyen zavaros istenképe van? Mit képzel mise közben, ki az Isten? Látom, van olyan neves keresztény is, akinek nincs jó istenképe, nem tudja valójában megérteni, mi az, hogy Jézus Krisztus Istenember?

  Az a lényeg, hogy Krisztus az Istenember, és ő személyesen mondta el nekünk, hogy mit akar, hogy miért vagyunk, hogy  milyen magas szinten lehetnénk. Azt mondom, hogy Jézus Krisztus segítségével emeljünk meg magunkat, sokkal több vagyunk, mint eddig gondolták. Akár az öngyógyítás tekintetében, akár a mostani manipulált,s presszionált emberiség,  a rabszolgával hajtott társadalom tekintetében, tudni kell: te nem vagy egy leigázható lény, neked szabad lelked van. Neked végtelen tehetséged van, te végtelen dolgokat tudnál csinálni. De nem hiszik el, ha mondom, csak néznek rám bambán, mint egy hal.

Könyörgöm, ébresztő emberek. Ébresztő, nem arról van szó, hogy külsőségekben, meg szimbólumokban, meg nagy piros masnikban kell élni.  Az életünk a tét, a létünk lényege amiért idejöttünk, az a tét, ezt most nem szabad odaadni, mert akkor mindent elveszítünk. Hiába szenvedtünk itt több évtizedet. 

Tehát itt most igazi Adventet kéne ülni, le kéne ülni, magunkba mélyedni, megkérdezni, mi az életünk célja, s ennek eleget tettünk-e? Nem a fogyasztás a cél, nem az, amit eddig  csináltam, hanem az, hogy az ég felé menjünk, hogy Isten felé. Az ajtó egyszemélyes, egyedül jöttünk, egyedül megyünk vissza, létrával , cuccokkal, milliókkal nem lehet hazamenni, mind - mind itt marad, akkor minek gyűjtöttél, mert az ajtó szűk, csak csupaszon lehet átjutni. S nem mehetsz be Isten felé, mert nem fogad be, ugyanis nem tettél semmit,  ha nem vágytál arra, hogy fényes legyél itt a Földön, akkor Isten fénye nagyon fog égetni - átvitt értelemben-,  mint egy papír, porrá hamvadhatnál.  Most karácsony előtt ébresztő, nem kell nézni a karácsonyi külsőséges villogást! A gyertyák selymes fényénél, rá kell jönni, nem a harsány drága dolgok a lényegesek.  Ébredj ember,emeld fel a szívedet, és karácsonyi ajándékként add már oda végre magadat az Úristennek, mert ez a cél.

         Sík Sándor : Ó tiszta csend!

Hallgass el egy kicsit, te mocskos utcalárma!

Legyen ablakod, ajtód, a füled is bezárva;

És állítsd el a rádiót.

Lelkem, celládba térj s földig zuhanni engedd

Figyelmed függönyét, úgy ünnepeld a csendet

És benne minden földi jót.

 

Hallgatva ünnepeld csendjét az értelemnek,

Melyben a gondolat villámai teremnek,

A zengő percek ihletét,

Melyben kibomlanak a lélek mérhetetlen

Arkangyal-szárnyai, s szóban elférhetetlen

Zenét suhog a szent setét.

 

A hallgatást idézd, a szívek drága csendjét,

Amelyben megfogan a két-malasztú szentség:

Hűség, barátság, szerelem.

Ó sírig és síron túl mosolygó szent szövétnek,

Amely odalent nőttél a lét előtti létnek

Hangtalan örvényeiben!

 

És csukló térdeden imádd a csendek csendjét,

Amelyben önmagával beszél a Végtelenség,

A hallhatatlan hallható.

Térden virraszt az éj és mindeneken csend ül,

Amikor a magát megtáró Végtelenből

A föld szívére száll a szó.

 

Emlékszel: Hóreben, barlangja odujából

Milyen borzongva leste a zord Illés, a látó,

Az Istent, aki elvonul.

Milyen hiába leste sebes szél viharában,

A földrengésben is, a tűzben is hiában:

Suttogó szellőn járt az Úr.

 

Gépkattogása közt a rohanó jelennek

Engedj, ó tiszta csend, csendje a Végtelennek,

Egy pillanatnyi pihenést.

Hagymázos homlokom lágy ujjaiddal född el,

Leheld be lelkemet templomi hűvösöddel:

Csak az él, aki benned él.

 

Csak az él, akiben a lélek tiszta csöndjén

Némán izzani kezd a titokzatos tömjén

S füstjén az Angyal megjelen.

És ámuló szeméről a fátylakat leoldja,

Az Angyal, az Istennek alázatos heroldja:

A csend-foganta Kegyelem.