Pável
Márta
A
VÁGYOTT NÉPESSÉGCSÖKKENTÉS GYORSÍTOTT ÜZEMMÓDBA KAPCSOLT?
Nem az lesz a
legrosszabb, amit a természet tesz velünk.
Hanem az, amit
egymással fogunk tenni. Jens Liljestrand
Összeesküvés-elméletekből tudjuk - sajnos
nagyon úgy tűnik, hogy ez sem összeesküvés-elmélet, hanem valós -, hogy a
bizonyos, a legmagasabb elit köröknek túl sok ember van a Földön, és millió
alatti emberszámban gondolkodnának, az felelne meg a céljaiknak. Reméljük, hogy
ez nem annyira valós dolog, de nagyon úgy tűnik, hogy beindult ez az emberszám
csökkentő akció. https://konteo.blogrepublik.eu/2014/05/03/georgia-guidestones/ Idézek: „1. Tartsd az emberiség lélekszámát 500
millió alatt, a természettel állandó egyensúlyban 2. Bölcsen irányítsd a
szaporodást az állóképesség és a sokszínűség javításával –” Igaz, nekem az
egész írás kissé zavaros, de ilyen, és hasonló feltételezéseket sok helyen
lehet olvasni. Nem szeretném elhinni.
Először
is mi csökkenti az emberiség létszámát? Csak hogy párat említsek, ami már
működik.
1. A járványok… egy már
végigsöpört, de úgy tűnik, javarészt ellenálltunk.
2. A következő, a
háborúk. Nem volt elég az orosz-ukrán háború, hanem ott van most Izrael, és már
szinte a környezetében minden puskaporos. Ugye sose volt hosszú távon béke a Földön,
de most, ami elkezdődött, az több mint veszélyes, mert az ellenfelek az atommal
fenyegetőznek, ez pedig a lakosságnak a pusztulást jelenti. De nem csak a
vágyott lakossági számra csökken, hanem –
csak úgy közlöm, akik esetleg már jó pár évre előre bunkert építettek maguknak,
valahogy erre nem gondolnak…, hogy – egy
atombomba robbantásnál a kiszabadult sugárzás, az „össznépi sugárzás”, első fedezési ideje
- ha jól emlékszem - 34 000(!!) év, úgyhogy lehet nyugodtan bunkerbe menni,
lassabban, de pont úgy pusztulnának mint a többi.
3. Étellel való
manipulálás stb.
4. Erkölcsi és humánus
tönkretétel.
5. Sorkatonaság
bevezetése, nőknek is.
El kéne gondolkozni azon is, hogy mennyire
idiótaság ez az egész, amit most művelnek, pl. végtelenül felháborító még az
ötlet felvetése is, hogy - az újságokból és TV-ből ismert terv szerint - az EU bevezetné
a sorkatonaságot. S bizonyos országok még a nőket is besoroznák…! Ez a népírtás
következő foka. Ha a nő katona, akkor nem lesz gyerek, meg az se, aki nevelje,
két-három generáció és az emberiség
valóban megtizedelődött.
Még
lenne mit soroljak…, de menjünk tovább.
Ha
élő a konteó, most úgy tűnik, hogy végre is hajtják, emberi gondolkodáshiányos
segédlettel. Sok függ attól, hogy az emberek,
mint birkák, bégetve mennek-e önként erre a vágóhídra, vagy kollektíven
ellenállnak, mert ez kéne. Pl. a közelgő
választásoknál felismerik-e a veszélyt, vagy arra szavaznak, aki jobban üvölt,
jobban manipulálja, hülyíti őket. Pl. sajnos, ahogy elnézem Magyar Péter
kampányát egészen elkeserítő, mert nem mond semmit, lázít, bujtogat, összeszedi
az Orbán szövegét, és hol jobbra húz, hol balra, és mindennap mást mond. Ez az
egész nagyon hasonlít az M.Z.P. stílusra, de veszedelmesebb, mert aktívabb és
vehemensebben csinálja. A tömeg pedig szereti, ha üvöltöznek, pankrációt
csinálhatnak. M.P. ezt pont megadja nekik, ugye ezért vannak a focimeccsek is,
hogy a gőzt ott engedjék ki, most pedig Magyar Péter összejövetelein eresztődig
ki a gőz. Csak az a baj, nagy valószínűséggel bekerül az EU parlamentbe, és nem
sok hasznunk lesz belőle, sőt kárunk. Innentől kezdve nem jól állunk, szűk két
hét a választásig, s nem hiszem, hogy azok, akik ott őrjöngenek a M.P.
összejövetelén, felfogják, hogy mibe viszi bele őket.
Már-már gyanakszom, hogy tudat alatt a tömeg
pusztulni akar egy háborúban, másként nem állna olyanok mellé, akik ezt
akarják. Nem gondolnak bele, hogy kiket veszíthetnek el, ha semmi mást nem
nézek.
Népirtás
a háborút akaró őrültek kampánya. Egészen biztos, hogy nem komplettek, akik mindenféleképpen
Oroszország felé igyekeznek háborúzni és fegyvert, katonát, pénzt küldenek. Tudom,
hogy Oroszország győz, mert a többi kivérzett, és ott többen vannak, igazabb a
cél is.
Állítólag
az ember tud gondolkodni, de most már arra kell rájönnöm, hogy már aki…, merthogy
nem mindenki, az biztos. És úgy látom, hogy nem azokat küldték a politikai
életbe fejesnek, akik tudnak gondolkodni, s aki nem vehető meg. Pedig egyszerű a képlet, ha atomot robbantok, ők
is meghalnak, de én is. Ki az ’stupido’, aki maga alatt fűrészeli az ágat?! Vannak,
csak körül kell nézni. Vagy már
gondolatban is egyezzek bele, ha ennyire őrült lett a világ, megérett a
pusztulatra, s csak arra vigyázzak, hogy Isten felé tovább mehessek?
A halottnak jó, neki
nincsenek gondjai, nem üvölt
a lelkét marcangoló kíntól, mert a lelke már
messze jár.
Viszont, aki túlélt
egy háborút, és úgy istenesen benne volt
a közepében, az az egész életében viseli a
terhet.
Mert hiába beszélik
be az embernek, hogy igaz ügyért harcol,
ha egyszer rádöbben: ott a másik oldalon is
ugyanolyan vétlen
áldozatok vannak, mint ő maga.