Pável Márta
A BÉRANYASÁG INTÉZMÉNYE
A tévében láttam egy szórakoztató műsorban az
Ukrajnában legálisan működő béranyaságról egy felvételt, ahol csaknem száz,
egymás mellé tett kis ágyikóban voltak – mint egy keltetőben – a béranyáktól
szült kisdedek, akiket ápolók vettek körül. Kamerákon át mutogatták őket az
értünk menni nem tudó szülőknek, akik nem mernek belépni Ukrajnába, vagy nem
tudnak.
A műsorban fel volt téve a kérdés – direkt
nem nevezem meg a műsort –, hogy ki mit szól a béranyasághoz, és egyetlen egy
ember volt, a humorista, akinek – szerintem – volt erkölcsi érzéke, és azt
mondta, hogy ő ezt semmiféleképpen nem támogatja, és nem fogadja el. Az összes
többi résztvevő – a maradék négy – különböző megközelítésből, de inkább
pozitívan állt a dologhoz.
Milyen véleménye lehet erről a béranyaságról
egy hívő keresztény embernek? Nekem negatív, szerintem emberileg megalázó,
olyan, mint hogyha a gyerekeinket árulnánk a piacon; itt a választék, tessék
venni, van itt minden: fekete hajú, szőke hajú, lány, fiú, kék szemű, zöld
szemű… és tessék, itt van, vigyék. Durván
értelmezve ez nekem így jön le.
Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy
törvényesen lehetséges – de jellemzően ez is Ukrajnában lehet…–, hogy ha
annyira gazdagok, ki tudják és akarják fizetni, hogy a megtermékenyített
petesejtjüket beültessék egy béranyába. Pénzért (talán mert szegény, erre
vállalkozik, hogy megéljen…) kilenc hónapig hordja magában, majd különböző ingereket
kap a magzat, őt pedig trenírozzák, hogy ne kötődjön a gyerekhez, hogy odaadja szülés
után. Nos, most itt meg is állhatunk. Milyen gyerek lesz ebből? És milyen szülő
az, aki esetleg a jó alakja miatt teszi ezt? Nem akarja elcsúfítani magát,
nehogy kilenc hónapig úgy nézzen ki, mint egy kisebb bálna, de tudjuk, visszaugrik
az alakja, ez nem ok, inkább önzés. Nem számolnak azzal – annyira primitív a
felfogásuk, viszont sok a pénzük –, hogy a béranya szívét hallgatja a gyerekük,
az ö vére megy át rajta, az ő hangját, zenéjét, szokásait fogja átvenni. A
béranya még csak nem is szeretheti, nem is simogathatja – mert akkor kötődne
hozzá…–, hanem hidegen, mint egy gép hordozza az Isten lelkét beburkoló
kisdedet/magzatot. Az igazi anya simogatja a hasát, beszélget, énekelget a
gyerekének. A gyerek nem gép, nagyon is érző kis lény. Az ilyen béranya által
kihordott kis bébi nagyon sok lelki, testi, spirituális hátránnyal, kilenc
hónap mínusszal indul.
Annak a gyereknek a genetikai szülei, akit
béranyának adnak, hogy megszülessen, milyen sivár erkölcsiséggel, lelkiséggel
bírnak, amikor ebbe belemennek? És Ukrajnában – hol másutt… – ugye ez is
engedélyezett. Magyarországon a béranyaság, hála a Jóistennek, nem engedett,
itt még maradt ennyi keresztény szellem. Nagyon kívánom, hogy ne is legyen
engedélyezett, mert ez, szerintem, áthúzza az emberi méltóságot, a szeretetet,
mindent, ami humánus. A spiritualitásról nem is beszélve, ami nagyon fontos, hogy
összenő a gyerek az anyával, együtt rezegnek, az apja hangját is hallja, hogy
kialakuljon bennük az összetartozás érzése. A baba a születés után hangról
ismeri fel a szüleit, és ha meghallja a jól ismert szívdobogást, akkor elpilled
az anyja kebelén stb. A béranyával mindez nincs, hiába van az ő genetikája, azt,
amit kilenc hónap alatt megél a gyermek, azt soha többet nem lehet visszaadni,
sem visszafordítani. Soha többet nem lehet kirakni a tudatalattijából, így nem
teljesen saját a gyerek, azt mondhatnánk, inkább adoptáció. Ez nagyon szomorú. Nem
tudom, ki miért vállal béranyaságot, vagy miért fordul béranyasághoz. Ha nem
betegségből teszi, akkor maradt a hiúsági tényező, az pedig semmi szín alatt
nem fogadható el. A betegségnél is azt mondom, hogy jó, az ő sejtjeiből van a
megtermékenyített petesejt, de ez is valamiféle adoptáció. S ha annyira beteg,
hogy nem tudja kihordani a gyermekét, vagy nem képes rá valamilyen okból, hiányzik
valamije, vagy nem tudom, mi baja lehet, akkor lehet, hogy az ő részéről
elfogadható, de nem elfogadható számomra a béranya oldala sem. Abból, hogy
valaki kilenc hónapig magában hordoz egy gyereket pénzért, ebből szerintem sok
jó nem jöhet ki. A magzat is személy, és az Isten lelkét hordozó lényből nem
lehet üzletet csinálni. Aki béranyaságra adja magát – az a társadalom bűne,
hogy másként nem élhet meg… –, szerintem nagyon kemény lelki bajokkal küzdhet,
előtte vagy utána vagy közben, de sérülni fog. Azt gondolom, hogy
semmiféleképpen nem elfogadható a béranyaság. Ha lenne olyan majd, hogy az
embrió lombikban nőjön az anyaméh helyett, és az anya állandóan vele lenne, az
valódi anya lenne, beszélne hozzá stb. Még ez is jobb lenne.
Azt gondolom, ha Isten valakinek nem ad gyereket, akkor fogadja el, hogy nem kapott gyereket. Ennek beláthatatlan okai vannak. Nagyon sokszor látom, amikor lelki segélyt adok a munkám során, hogy valaki ötször-hatszor elvetélt. Majd később kiderül, hogy a mama a háttérben mindig azon igyekszik, hogy elválassza a házaspárt, ami előbb-utóbb lehet, hogy sikerülni is fog, és akkor lesz egy árva gyerek. Vagy láttam olyat, hogy több évi kísérletezés után a beültetett petesejt a nőben megfogant, de már a férfi beújított egy harmadikat, és elment. Amikor elment, a megfogant gyerek is levált a méhfalról. Sok ilyet tapasztalva nyilvánvalóvá vált számomra, hogy különben is benne volt a férfi elmenetele, ezt Isten tudta. Mivel Isten nem akart árvákat, vagy esetleg genetikailag hibás szülőktől nyomorék gyereket, kérem, hogy ne döntsék el, hogy erőszakkal, minden áron és mikor akarunk gyereket, hanem várjuk meg, míg a Jóisten nekünk ezt megadja. Ő az, aki egyedül mindent tud, és maximálisan jót akar. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy szülőnek felelőtlenül legyen 10 gyereke, akivel már nem törődik, nem is képes rá, pl. nyomorog. Lehet tervezni, de nem erőszakolni azt, hogy legyen, mert az valahol mindig vissza fog ütni, és ha Isten akaratát nézzük, azt, hogy mi van a sorsomban, akkor jövök ki jól a szaporodásból is. Akkor viszont a béranyaság intézménye abszolút fölösleges, megalázó, antihumánus és szörnyű.