Az évszázad katasztrófája és csodái

Az évszázad katasztrófája és csodái

 (Pável Márta)

A képek a FB-ról valók, a 3 megmenekült baba, igazi csoda.

Ami manapság a Földön történik, az egyenesen katasztrófa. Időnként arra gondol az ember, hogy kibírná-e vagy én ezt kibírnám-e; a háborút, hogy drónnal kijöhetnek ránk, hogy az emberek kaptatnak a sárban, fagyban azért, mert többnyire szenilis vén öreg politikusok – nem védelmi okokból, s tisztelet a kivételnek - odaküldik a fiatalokat, akik előtt ott lehetne az élet. Mennyi könny hullik a szerelmektől, gyerekektől, szülőktől elszakított fiatal férfiak miatt.

Hogy bírja ki az ember azt, hogy összedől fölötte a háza, romokban a világa, semmije sem maradt? Törökország, Szíria romok alatt, több napot étlen-szomjan kisgyerekek vannak a romok alatt, és sírnak, kiabálnak, reményük kevés lehet, vagy jönnek értük, vagy nem, vagy tudnak értük menni, vagy nem.   Utána marad egy csomó árva. Tudjuk, az árvák élete nem mindig jó, ki szeretne árván felnőni?  Mi van utána, ki építi fel a házát, ha biztosítva volt, akkor a biztosító, ha nem… ki? Senki sem akarna élete végéig egy konténer házban élni, ha közben ki nem rakják.

  Sziriai kép forrás FB

Ha melegben, tetővel a fejem felett kinézek a világba, ránézek az emberi életre és elképedek, honnan van az emberben erő, hogy nem adja fel rögtön. Volt egy színházi darab, amelyben bemutatták 1848-tól napjainkig, hogy milyen felkelés, háború, forradalom és elnyomás volt a magyarok életében és mindig talpra álltak, mindig visszaálltak, olyanok voltak, mint a keljfeljancsi, lenyomták a földig, aztán elengedték és máris állt. Az ember csak elgondolkodik, hol lenne ez az erő, honnan van az, hogy – igaz időnként üvöltve…de – tartja magát. Nem öli meg magát, amikor elveszíti a feleségét, gyerekét, szüleit és esetleg egyedül marad. Az ember mindig, még mindig újrakezdi, érthetetlen. Nem szeretném megtapasztalni, de ez valami elképesztő…milyen erő, milyen elmondhatatlan erő van az emberben, amivel még mindig nem kapitulál az élet viharjaiban.

Iszonyú sok atrocitásnak van kitéve az ember, ezen belül a nők fokozottabban; sok társadalom létezik, ahol a nőket megerőszakolják. Afrikában üldözik őket a férfiak, nincs egyenjogúság és tömegesen lehetetlen békében élni. Sokszor erőszak miatt kényszerből szülnek. Milyen élete van az embernek? Hol van a méltóság? Hova tűnt, ha egyáltalán volt-e? Nem bírnám elképzelni – és az Isten ne verjen meg, hogy bebizonyítsa, hogy de, elbírom... –, hogy egy bizonyos méltóságos életet ne élhessek meg, hogy elvegyék tőlem a szabad akaratomat. Én úgy érzem, az lenne a halál.

Napi szinten látni, hogy az emberek százezrei erőszak által belekényszerülnek a háborúba, és nem tudnak mit csinálni, mert a hatalom agresszív viselkedése győz felettük. Amit ember - ember ellen tesz, az kimondhatatlan szörnyűség.

A másik, amit a természet követ el; földrengések által szétrázza alattuk a földet, összeomlasztja a házakat, tájfunok, cunamik, orkánok, meteorok, villámlások vannak stb.  Ez ellen végleg nem lehet mit tenni, belekényszerülnek és az emberi méltóságukat sem tudják gyakorolni. A török 60 körüli férfi csak kábán ott ül az otthona kövein, és nézi a semmit azt, hogy az egész családja hulla.

A föld így van „megcsinálva” …, igen így működik, az, hogy a távlati ok mi, azt nem tudhatjuk, nem értjük. (Talán kérdés lehetne, ki akart ideszületni…, s miért?) Ha a Föld, a GAIA…, van-e Neki oka, hogy lerázza az embert, tán elég volt az emberből, aki egy ragadozó, fagyöngy szerű élősködő?  

A Földnek van egy természetes, váltakozó működése, független az ember akaratától, ahogy egymást váltja a felmelegedés meg a jégkorszak is. Nem számít az élőlény – iszonyú sokféle lény van a Világegyetemekben…– lehet újrakezdeni. Ha valaki felássa a kertjét, gondolt-e a bolyukat vesztett hangyákra, a szétvágott gilisztákra, a különböző bogarak otthonvesztettségére? Nem, ez a mi földünk(?), vetni akarunk, s ennyi?! Lehet, ami kicsiben megy, az megy nagyban is?

Ha a lélek eljött Istentől, testet akar, annak anyag kell, ami pusztuló természetű, s ez a vége.  Nagy kérdésem, kell-e újrakezdeni, érdemes-e újra kezdeni? Az emberek ösztönből cselekszenek, így ezt a kérdést nem teszik fel maguknak, mert van egy életösztön, van egy szaporodási ösztön és gondolkodás nélkül teszik, ami ösztönszerűen hajtja őket. A bolygó úgy, ahogy van, adott…az emberek fejlődnek, már ameddig fejlődnek…! Most már – láthatólag szellemileg, lelkileg, erkölcsileg – visszafejlődnek és csak idézőjelben élnek emberi életet, s ez már nem emberélet. Nem tudom, mi ez, de nekem az emberi élet nem erről szól, mert az másutt kezdődik és másutt is végződik.

Őszintén bevallom – bármennyire is igyekszem nagy távlatokból szemlélni a történéseket – egy kicsit meghasonlottam – tán túl érzékeny vagyok – a sok halottól, ettől a látványtól, ezektől a kis gyerekektől, akik napok után kerültek ki a törmelék alól (milyen trauma maradhat a lelkükben…).  Igazi csoda, hogy a túlélőket megmentette az Isten, de hogy milyen sorsra…, azt csak Ő tudja, mi lesz velük, tudják-e kamatoztatni ezt a megmentést…, nem tudjuk, mi nem láthatjuk meg!  

Évek óta folyamatosan csak azt mondogatom magamnak, hogy lehet olyan gonosszá, ördögivé az ember: megengedni magának, hogy a másik emberrel megtegye azt, amit naponta látunk; rendezetlen nemi vágya miatt 14-15 éves gyerekeket ront meg egy tanárasszisztens, minimális pénzért dolgoztatnak üzemekben, szexrabszolgának viszik el a nőket, ütik-verik őket, ha nem engedelmeskednek. Szervkereskedők fogdossák össze a fiatalokat, vagy háborúba kényszerítik azért, hogy az idióta politikusoknak meglegyen a haszon, hogy eladhassák a (ócska) fegyvereiket, hogy még több profitjuk legyen.

Micsoda sátáni, gonosz, mocskos világ ez, semmi szinten nem vállalom a sorsközösséget, nekem ezekhez nincs közöm.  

Isten szabad akaratot adott és az emberek szabadon nyírják, gyilkolják a legmocskosabb módon egymást, a szeretet szinte sehol sem működik, illetve nagyon kevés helyen. Hol a kiút ebből? Hogy lehetne erről a Földről elmenekülni, ezen gyerekkoromtól fogva gondolkozom – soha nem éreztem itthon magamat, nem ide való vagyok…–, valahogy meg kéne állítani a Földet és leszállni. Ez az érzés csak egyre erősödik bennem, elvihetne már valaki, vagy megszabadíthatna ettől a gyilkos indulatú, elmebeteg társadalomtól. Ami ma itt megy, azt nem lehet normálisnak mondani, mert nem az! Folyton csak kérdezem, hol a kiút, és attól félek, hogy nem fogom megélni a kiutat, maximum a saját halálommal, hogy eltávozhatok.

Nem akarok depresszív lenni, de sok okom nincs az ellenkezőjére. Ez nem ok nélküli depresszió, hanem ránéz az ember erre az összes pusztulásra, ami itt végbemegy, és mit tud mondani, semmit. Semmi nem marad csak az Isten és az ima! Imádkozni a halottakért oké, de tudom fizikailag nem… csak lelkileg hat már, mert a halottak nem fognak felállni, a házak nem fognak megújulni stb.  

Nem tudom, miért történt velük, nem tudom, hogy miért vannak olyan mocskok köztük, akik elkezdik fosztogatni amúgy is nyomorult embertársaikat, azokat ott helyben, akik amúgy nincstelenné lettek, akármilyen keresztény is vagyok, le kéne lőni rögtön mindegyiket.  Egy csomó szörnyű tettet elkövető embert össze kéne gyűjteni a Földről és kitenni őket a Déli sark közepére, most csináljátok…!  Lehet, hogy rossz vagyok, de szerintem itt nincs más megoldás.

Végezetül valamelyik nap látom, hogy D. Trump azt mondja, hogy ő majd törvényként beiktatja, hogy a nő az nő, a férfi pedig férfi. Ez a liberális idióta szemlélettől lett egyáltalán kérdés az ő zavarodott, sötét fejükben(?)! Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Ennyi! Komolyan mondom, leesik az ember álla. Ha így haladunk, eljuthatunk a sok idióta okán addig, hogy törvénybe kell iktatni mindent, ami evidens, pl. levegőt vegyek stb.

 Hova jutottunk? Megbolondult a világ és emiatt megérett az egész a pusztulásra. Nagyon meg is érdemli, ha pusztulni fog. Ezért kár elfoglalni a Földet, helyet kell adni másoknak, vegyék birtokba intelligensebb, hívőbb lények.  A nagy baj, hogy társadalom elvesztette a lényeg látását.

Kínai univerzisták: A kerékagynál lévő űrtől lesz a kerék használhatóvá. Az edény a benne lévő űrtől lesz használható. A falakban lévő űrtől lesz használhatóvá a ház. Az anyagból keletkezik a forma. Az anyagtalanból a lényeg.