Pável Márta
NAGYON NEHÉZ SILÁNY EMBERNEK,
LELKI MAGASLATOKRA EMELKEDNI
Egy speciálisan mélyre menő
keresztény csoport élete…
„A nagyon mély és őszinte
spirituális út csak nagyon keveseknek adatik meg. Úgy olvad el az igazság, mint a hó annak a kezében, akinek a
lelke nem olvad el, mint a hó az igazság kezében.” Szúfi mondás
A jelentkezőknek 20%-a sem lesz
befutó. Nem feltétlen csalódás és keserűség
szól belőlem, habár a silány embereket megtapasztalva (akár a tanítványi)
köreimben pár napig ezt is érzem, de Isten segítségével elmúlik, és tisztábban,
egyre tisztábban látom a dolgokat.
Nekem ki a silány ember? A
legtöbbjében a következőkből 2-3 tulajdonság is megvan, de ha több, be sem
szabad fogadni tanítványnak. Aki hazudik másnak és önmagának, hiú, gőgös,
sértődékeny, nem bírja a kritikát, pozícióban akar lenni, szexmániás, dacos,
végtelenül makacs, Isten felé, a misztika felé zárt és elképesztően egoista. Ezek
azok a fő jellemhibák, amelyek meglétekor nem kéne senkivel sem tovább szenvedni
azzal, hogy lelki magaslatokra emeljük, nem fog menni.
Nos, innentől megkérdezhető,
miért akartam ilyen jellemű embereket bárhova is elvinni. Buddha: ”Az
embernek három lépést kell előre mennie erkölcsi fejlődésében, míg egyet léphet
szellemi síkon.” A lelki tanításom kb. 40 éve alatt a tanítványok több mint
fele ilyen volt, ez csak akkor bukkant ki, amikor egyre mélyebbre mentünk, s
rájöttek, nem bírják követni a mélységeket. Tudjuk, mikor a bor forr, tetejére
kerül, kipezseg az, ami zaccos, koszos stb. Ezek után kérdezhetnék, mondhatnák
rám, talán nem vagyok normális, vagy túl naiv vagyok, vagy kénytelen voltam
befogadni olyat is, akin elsőre látszott, hogy a felsoroltak fele, mint
negatívum megvan, ha valaki olyannal jött (pl. behozta a szerelmét) akiben
potenciált láttam, de ezekre 90%-ban mind ráfáztam. Krishnamurti: „Ha
a lélek nem veti meg a világi dolgok iránt való gondokat és nem tagadja meg
érzéki vágyait, akkor oly módon halad Isten felé, mint az az ember, aki
szekerét a hegyre akarja felhúzni.”
Igaz, Jézus Krisztus, aki mindent
tudott /oda-vissza mindent/, mivel neki nem volt idő /örök jelent észlelt/,
mégis elfogadta Júdást tanítványának, aki elárulta 30 ezüstpénzt kapva Érte.
Nos ezek szerint nincs új a nap alatt. Miért várok én jobbat? Jézus Krisztust
követve teljesen díjmentesen tanítok, s sokszor lábtörlőnek használnak. Ami
ingyen van, azt nem becsülik, sajnos ilyen az ember. Akiknek ez sok – amit
megértek –, ugyanazt teszi, szinte 100%-ban mindig így
zajlik a fogatókönyv, miszerint mindig én vagyok a hibás, s nem ők. Pedig ők
azok, akik nem bírják megugrani a dolgokat. Így az illető projektál magából
valamit rám, hogy ön igazolja saját silányságát. Amiben hibás vagyok, az az,
hogy keményen, következetesen megyek arrafelé, amit Isten akar. Nem alkuszom
meg a 10 parancsát illetően sem, erkölcsi elvárásaim akkorák, amik az úton
levéshez kellenek. Modorom szókimondó, a
hazugságot nem tűröm, következetes, kemény vagyok. Szeretem az embereket, az állatokat,
a növényeket, a Földet, de a hazugságot, a szemforgatást, a menedzseri stílust
nem tűröm, akkor mindenkinek vége van. Istent
mindennél jobban szeretem, amit kér, megteszem. Hát ez így megy, ez van.
Ha a spirituális út keskenyedik,
a páciensek hullanak, mint ősszel a legyek. (Eleinte magamat is okoltam, de sok
barátom segítségével, főleg Jézussal kikerültem ebből, és már úgy látom a
dolgokat, ahogyan vannak.) Nemcsak testileg táposok az emberek, de lelkileg is,
sőt úgy még jobban. Az egyházak az embereknek megtanítottak langyosnak,
megengedőnek lenni, de nekem Jézus Krisztus nem megengedő, erről szó nincs,
inkább szigorító. Hát igen, ez keveseknek fekszik.
Akár a sportban, a spirituális
úton is nagy erőfeszítés kell a végső transzcendens egzisztenciális
győzelemhez. Itt az önmagunk megmunkálására, legyőzésére van szükség, ez
viszont nehezebb, mint a sport, mert ott jellembelileg silány ember is tud
izmot fejleszteni, de ezen az úton nem.
Az emberi lények sok potenciállal
rendelkeznek, de nem tudják ezt magukról, s amikor bemutatom nekik, akkor
viszont kis csodálkozásuk után jön; … osztok... szorzok, majd kb. fele nem akar
a materiális világ „csodáitól” elszakadni olyan tulajdonságokért, amik emberfeletti,
nehéz meditációval, önmegtagadással járnak, mire beérik a gyümölcs. Nem akarnak
az eddigi komfortzónájukon túllépni. „Ha kétkedünk a Napban s Holdban, el is
tűnnek s hűlnek nyomban.” (William Blake)
Így, ha megismerték a Fényt, mégis
sokan leseprik, nem igazán érintette meg őket, pedig úgy látszódott. Főleg, ha
tetszett nekik a csoport és vezetői ambícióik voltak titokban, s ha kiderül,
hogy nem az számít, amit az illető gondol, hanem az, mennyire tud elől menni,
mennyire „súg” neki az Isten. Istennek nem számít az, ki mit akar, csak az, hogy
alkalmas legyen az Ő vezetésének hiteles
tolmácsolására, nem az ember számít, hanem a feladat. Ha ez nincs meg, senki ne
számítson arra, hogy vezethet, mert vak nem vezethet világtalant. Az elhívott,
vezetésre küldöttet Isten elhívása és folyamatosan Isten segítsége kiséri, ha
ez nincs akkor az illető szóba sem kerülhet. /Ide kevés az ájtatos viselkedés, önjelölés./
Ezek után következik a bármi okból rendezett cirkusz/ majd elmenetel…,
állandóan visszatartva a haladásomban – ami csak
pár napra sikerülhet…–, mert míg ezeken gyötrődőm, addig
haladhatnék tovább is, de hát ilyen az ördög, ott gáncsol, ahol tud.
Akik elmennek, azok kivétel
nélkül visszahullanak az ájtatos, sehova sem vivő semmibe, kis baráti
klubocskákat alkotva, de legalább nem fog fájni semmi. Visszazuhannak a földi
szürkeségbe, vagy sötétségbe. Még egy sem haladt annyira, mint mi, jobban
haladniuk pedig elképzelhetetlen, mert a szétszakítást Isten nem fogja
jutalmazni, viszont ők kis imacsoportocskákat alkottak, vannak olyanok, akik már
elváltak /pedig férjet keresni jöttek, mint később kiderült…/, vagy maguknak
maradtak. Hát ez is az ember.
Mit lehet tenni? Semmit!
Mondhatnám, ez is a karma, aki nem születik kiszakadónak a materiális világból,
hiába is tetszik neki ez az „elitség”, nem fog menni. Igaza van a buddhizmusnak,
ahol a mester a tanítványt kissé „kínozza”, több évi szolgálatot kér, figyeli,
mennyire alázatos az illető, s ha nem tetszik neki, mehet. Nálunk semmi ilyen
nincs, helyette mikor menni akar, akkor már felém tiszteletlenség, egok üvöltése
jelenik meg, s közben elvárja, hogy haladjon. Hát nem fog.
Alázat és szeretet kellene mindenkinek,
aki valóban ki akar szakadni a földi létek sorozatából – persze,
ha hisz benne.
Krishnamurti: „Egészen mindegy,
hogy a madárkának a szárnya erős rézdróttal vagy egészen finom selyemfonállal
van-e megkötve. Nem tud elrepülni mindaddig, míg ez a kötelék - akár az egyik,
akár a másik - el nem szakad. Hasonlóképpen az a lélek sem haladhat előre az
Istenhez vezető úton, akit fogva tart az emberi dolgokhoz való ragaszkodás, ha
még olyan jelentéktelen is az.”