Pável Márta Az „igazság” másik arca: OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ

  

Pável Márta

Az „igazság” másik arca: OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ

Józan paraszti ésszel, ahogy én látom az orosz-ukrán háborút. Tudom, sokaknak kiakasztó lesz, amit leírok, de kérem az intelligens olvasóimat, ne a média által belénk ültetett gyűlöletből, hanem racionálisan, józanul nézzük a dolgokat, előbbre jutnánk.

RÖGTÖN KIJELENTEM, MAXIMÁLISAN HÁBORÚELLENES ÉS KIZÁRÓLAGOSAN A BÉKE HÍVE VAGYOK! De nem lehet csak azt mondani, amit az EU szeretne, hogy az orosz egy gonosz agresszor, mert mindennek kiváltó oka van/volt, és ha ezt nem veszik figyelembe, csak akkor mondhatnak ilyeneket. Részemről teljes mértékig egyetértek azzal, hogy védekezni fogok, akár preventíven is, ha az országomat fenyegetnék azzal, hogy a NATO egyre közelebb jön a határaihoz, egyre közelebb telepít fegyvereket, és van egy Ukrajna, amiről mindent el lehet mondani, csak azt nem; hogy jóságos, korrekt, nem korrupt és nem Amerika-bérenc /területeinek jobb része amerikai birtokban van…/. Amit Putyin mondott (kötetlenül idézve); hogy megtanulta az utcán, hogy mikor komoly veszélybe került, akkor elsőként kellett ütnie, mert utána már hiába tette volna.

Ismétlem: nagyon ellene vagyok a háborúnak, sőt nem bírnám elviselni, hogy bárkit is megölessek, azt sem szeretném, hogy bárki az országból a háborúba menjen vagy meghaljon. El kell gondolkozni azon is, mi a védekezés, s milyen szinten hathatós, vagy mikor elkésett. Ha már rákényszerítették az oroszokat arra, hogy lépjenek, így védekezzen, megvédje az ukránok által gyilkolt orosz népét stb., akkor nem olyan egyértelmű az orosz agresszió az én szememben. De lehet rajta józanul vitatkozni is.

Mindenki azt mondja, hogy békét kéne kötni, igaz…, de hogyan? Sokkal bonyolultabb, mint sokan hinnék! Ha a történelem nyomán visszatekintünk Ukrajnára, több történész véleménye szerint is olyan, mintha anno Ukrajna nem is lett volna, ez egy pár évtizede összeállt állam, ami még jogilag is kétségeket vet fel. A II. világháború utáni politikai nagyhatalmi érdek osztozkodásából alakultak ki a határok, amiben nagyon sok ország igazságtalanságot szenvedett, köztük Magyarország is, és a mai napig szenved, pl. az ukránok a magyarokat is üldözik, nyelvi és egyéb jogaikat megcsorbítják. A Szovjetunió felbomlása után a határok tehát megváltoztak, és a nagy Oroszország területének határait is módosították. Ennek a visszaállítására való – valamilyen szinten – orosz törekvés jogos-e vagy nem, azon el lehet vitatkozni.  Az, hogy a világháború utáni békeszerződés mennyire volt igazságos – szerintem semennyire – és hogy hol vannak az igazi határaink …, ennek eldöntése is belenyugvás kérdése, de rögtön sürgetővé válik, ahogy elkezdik gyilkolni a nemzetiségieket/népet, ahogy a finom, jóérzékű… ukránok tették az oroszokkal. Hát ez is kérdés, a tények függvényében elismerik-e a szerződéseket, amit egyre nehezebb, mert több ponton is megszegték. Ennek nyomán, ha nem ismerik el, akkor viszont nagyon flexibilisek a dolgok, és az igazságot kideríteni – ami mindenkinek megnyugtató volna…, — nehéz lenne (ha nem lehetetlen) békében leülni, minden környező ország résztvevőinek talán egy új koncepcióban megállapodni. Ez valós csoda lenne, főleg, hogy a háttérben az USA háborút akar – mindig is a háborúzás volt az érdeke…—, és ők tüzelik/pénzelik az ukránokat. Ugyanakkor az orosz pedig nem fogja visszaadni, ahonnan kiürítette az ukránokat. Látható ez:  Kudarccal ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs Újdelhiben Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai politikus szerint annyira eltérőek voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással. https://mandiner.hu

 Habár ennek a területnek az igazságos visszaosztásának is nagyon sokrétű hátránya lenne (s nem biztos, hogy általánosságban jó lenne), mert ugye benső forrongások, feszültségek lennének, ami nem biztos, hogy megérné. A békés részekben is belső feszültséget okozhatna, az emberek gondolkodása messze nem homogén, és nem logikus, nem objektív. Innentől kezdve – úgy gondolom – hogy tárgyalással is nehéz igazságot tenni, viszont ha nem ülnek le a tárgyalóasztalhoz, akkor nagyon könnyen kitörhet a világháború. Melyik ujjunkba harapjunk? Iszonyú nehéz a helyzet.

Az én szememben nem nevezhető egy lapon Putyinnal sem Biden, sem Zelenszkij, sem az EU vezetői, olyan messze lemaradnak mögötte száz szempontból is, hogy az nehezen sorolható fel. Zelenszkij a szememben – ha nézem a   zongorázást a micsodájával, meg a kábítószertől bódult fejét, tetteit, a nyelvi törvényeket meg egyebeket –, nekem akármennyire is nyomatja az EU, a NATO, meg az összes liberális, nem tartozik azok közé az emberek közé, akiket bármi szinten is el tudnék fogadni, bárminek is.  Anno semmit sem szerettem volna jobban, mint hogy az oroszok kimenjenek hazánkból. Mondhatom USA párti voltam, de idővel megláttam az igazi agresszor arcukat, a népeket, erkölcsöket szétromboló tetteiket, így lettem végleg orosz párti, mert sokkal emberibb az élet megközelítése, amit Putyinék kínálnak.

 Innentől kezdve az egész nagyon komplex politikai/háborús helyzetre nagyon nehéz azt mondani, hogy mi igazságos, és mi nem.

De ha a belföldi helyzetet nézem, akkor még nem is említettem – mert nekünk is nagyon sok anyagi támogatás elmegy erre a nyomorult ukrán helyzetre, ami bőven elég lenne a cigány lakosság felzárkóztatására, életkörülményeik javítására stb. —, hogy az északi részen télen fagyoskodó, éhező cigányokat meg sorsfordítóan senki se támogatja. Ezeket elhallgatják, nincs rá pénz, meg talán nincs rá akarat, és akkor még az éhező, megfagyó kisnyugdíjasokról sem beszélnek.

Nagyon örülök, hogy per pillanat Magyarország békepárti, és nagyon remélem, hogy Orbánék nem törnek meg a nyomás alatt és azok is maradnak.

 Ebbe a háborúba belebonyolódni rosszabb lenne, mint bármelyik eddigi háborúba, márpedig eddig magyar szokás volt mindig a vesztesek mellett végezni. Remélem most nem megyünk bele, de ehhez – szerintem – sürgősen ki kéne lépni a NATO-ból, meg az Európai Unióból is. Aggasztó, hogy megint a vesztes oldalára kerülnék, ha végleg kitör háború; Orosz, Kína, Fehéroroszország, Közel-keleti tengelyt nem tudják legyőzni (pedig ez láthatóan egy blokk lesz),  most kéne  kifelé sürgősen lépnünk -szerintem-. Nem is értem minek kínozzuk magunkat az EU-ban, mikor amit tesznek, annak 90%-a rossz, és mindig mi, magyarok vagyunk a „büdös lábúak”. Kikezdik a nemzeti jellegünket, az erkölcsiségünket, a kereszténységünket, a független döntéshozatalunkat akadályozzák stb., ez nekem enyhén szólva felháborító. De biztos vannak más tényezők is, amiket nem látok, vagy nem akarok látni, de az amerikai nyáladzást, az egész stílusukat, liberális túlsúlyú tragikus viselkedésüket stb.  semmi szín alatt nem szeretném az országunkban. Nem akarom az USA hatását semmi szín alatt, inkább legyen az orosz, közelebb áll a felsoroltokban. Undorít Amerika agresszív, mindenkit legyaluló viselkedése.

   Véleményem szerint amerikaiak által ukránok felhasználásával kiprovokált a háború, aminek ők nem is akarnak véget veti, jól jön a megroggyant gazdaságuknak. Tudjuk, Amerika totál eladósodott Kínának, és hát így akarja a fegyvereit eladni, munkahelyeket teremteni, olajat szerezni, és tönkre tenni más országokat, ahogyan eddig is tette. Sokan kiszámolták, hogy az USA léte alatt mindössze 16 év volt békés, a többiben különböző érdek, s mondvacsinált okok miatt valahol (de nem a hazájában, erre nagyon vigyáz) mindig háborúzott, most is ezt teszi, megint a hazáján kívül. Azon is látszik, ahogyan uralkodni akarnak az EU-n, ahogyan Ursulát, az EU üdvöskéjét magához rendelte Biden. Jelzem, elvileg az EU népe választotta meg, és nekünk kéne szolgálnia, nem az USA-tőkének. Úgy tűnik, céljuk Európa, köztük a német gazdaság tönkretétele, de ne legyen igazam.

Amerikát meg kéne kötözni az ámokfutásában. S ilyen címekkel is jelennek meg cikkek: ”Peking: az USA jelenti a legnagyobb nukleáris fenyegetést a világra, mondta Mao Ning kínai külügyminisztériumi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.” Tejesen igazat adok. Nekem fékező erő, az ellensúly Putyin az oroszaival. Sajnos ellenük erre szükség van, mert csak bennük van remény, hogy megakadályozzák ezt az ámokfutást, az LMBTQ-propagandát, az erkölcstelenségeket, hazugságokat, vírus gyárakat, a kereszténység rombolását, az egy pólusú világrendet! Nem akarom az USA „új világát”, hogy eltűnjön a magántulajdonom és bérelhessek az államtól, ahol nem lenne kp. csak a bankban, s ha nem viselkedek szerintük jól, (nem vagyok maximálisan engedelmes, és nem lennék az!....) nem kapom a sajátomat, köszi, ebből és a többi undorítóságukból nem kérek. Aki nem tud gondolkodni, sem előre látni, hajrá, drukkoljon nekik stb. Meglátásom szerint nem marad más, mint egyetlen emberséges megoldás, a Putyiné, annak ellenére, hogy tudom, ők sem szentek, de ha választanom kell, nem Amerikára tennék, hanem az oroszra… Teszem ezt, mert nem szeretnék olyan világban élni, amit Amerika kínálna, az lenne az emberiség halála, akkor már maradjunk az orosznál. 

Őszintén megosztottam a gondolataimat, nem vagyok gyáva, - s mivel nem vagyok liberális, így - hajlandó vagyok kulturáltan vitatkozni is, de a bunkó viselkedést törlöm. Úgy vélem, ha valaki liberálisnak hiszi magát, az még nem hatalmazza fel a bunkóságra és mások fenyegetésére sem. Ha szabad országban élek, akkor ezt úgy gondolom, megírhattam. 

AQUILA Magazin - 2023. március

 

Pável Márta Élni jó, meghalni jó, újrakezdeni jó, EZ AZ ÉLET FOLYAMATA

 

Pável Márta

Élni jó, meghalni jó, újrakezdeni jó, EZ AZ ÉLET FOLYAMATA

Halottnak lenni voltaképpen nem olyan, mint az elalvás.

Inkább olyan, mint a fölébredés. Terry Pratchett

A „halál jó” témáról nem azért írok, hogy kedvet csináljak a meghaláshoz, hanem azért, hogy eltüntessem a félelmet. Tudom, ez nem mindenkinél fog hatni, főleg annál nem, aki nem hiszi a túlvilágot, aki nem hiszi Istent, aki sötét életet élt. De hátha a többinek használ, s akkor viszont nem kár, hogy megírom.

A halál egy jótékony dolog, mert, ahogy a magot elvetjük a földbe, és elrohad, majd új élet sugárzik belőle, ugyanígy vagyunk mi is: eltemetjük a testünket, ami elkopott, beteg, mindenféle baja van, kimegy belőle a lélek, mert új életet akar. Ezt a régit, elkopottat meg elvetjük, és új élet sarjad ki Isten segítségével, kinek-kinek az érdeme, akarata szerinti világokba és szintekbe. De minden eltávozott új lehetőséget kap, mindenképp segíti az Isten, aki végtelenül jó, így pont ezért nem fog olyan életet adni senkinek, ami ártana, vagy neki hátrányos, sőt, segíteni fogja a lelki fejlődése és tovább haladása szempontjából.

Azt gondolom, hogy nem szabad reszketve félni a haláltól, és nem szabad félelmetes módon közelíteni, ahogy a társadalom belénk beszéli. Igaz, hogy Dél-Amerikában, az indiánoknál és nagyon sok népnél más megközelítésben él a halál elfogadása, csak a „kulturált” Európában és egyéb „civilizált” közösségeknél ilyen félelmetes, mert ők elszakadtak a gyökerektől, a valós élettől.   

Az igaz, hogy annak nagyon rossz, aki itt marad, főleg ha hullámokban éri a racionális és a szentimentális megközelítés, mert mindenkinek fáj annak az elvesztése, akit szerettünk. Mégis azt gondolom, tudom, minden ellenkező híresztelés ellenére,  a halál jó.[1]

A haláltól nem szabad hisztérikusan (s sehogyan sem…) félni, úgy kell gondolkozni róla, ahogy a fentiekben leírtam. Ha hasonlatképpen a kertekről gondoskodom, hogy akkor lesz jó a termés, ha jó földbe vetek, jó környezetet biztosítok, s ápolom. Pont így van a lelkem is: akkor lesz megfelelő helyen, ha nem szennyes, hanem fény-állapotokat biztosítok neki, magasrendű törvények szerint élek. Mindenkit arra ösztönzök, aki még él, aki olvassa és teheti, hogy próbáljunk meg egy picit finomítani, kicsit betartani az isteni törvényeket, kicsit Isten felé fordulni, és akkor biztos, hogy nem lesz rettenetes nekik sem az eltávozás.

Részemről elmondhatom, hogy többféleképpen megtapasztaltam a halált. pl. Egy 20 évvel ezelőtti műtéti kivéreztetés után a vérnyomásom nullára esett le, és mikor toltak ki a műtőből, éreztem, hogy miután megszűnt a fájdalom, láttam, hogy az ajtó fölött vagyok, és nagyon jó volt!. A békesség elöntött, és végtelen boldogság, nyugalom volt bennem. Végül, egyszer csak elkezdtek üvöltözni, visszatoltak, és egy idő múlva - amire nem emlékszem- iszonyatos fájdalom öntött el, visszatértem ebbe a nyomorult életbe. Akkor, bevallom őszintén, igen mérges voltam, hogy miért nem hagytak békében.

Hasonló élményem elmélkedésben többször is volt, ahol szisztematikusan gyakoroljuk a meghalást, és ez egy nagyon jó dolog, mert a félelem megszűnik. Az emberekre jellemző a halálfélelem, ami szorongóvá teszi őket. Tapasztalatunk az, ha valaki elmélkedésekben mer meghalni, az általában nem azzal foglalkozik, hogy visszajöjjön, hanem inkább rá kell beszélni, hogy visszajöjjön, mert még ez nem az ő ideje. Majd azt az Isten tudja, mikor megy el végleg. Mikor itt van az ideje az embernek, nem kell félni, az egy nagyon jó, kiterjedt fényes állapot, nagyon nagy béke, semmi nem hiányzik, semmi nem fáj, semmit nem birtoklunk, de mégis a teljesség birtokában vagyunk. Ez egy nagyon jó helyzet.

Természetesen, ha az ember olyan életet élt, akkor kap egy új, jobb lehetőséget az univerzumban bárhol, és megújult külsővel, belsővel, tisztába téve magát, összegezve a tapasztalatokat új lehetőségekkel indulhat. Ez nem rossz, csak el kell engednünk a földet, el kell engednünk a ragaszkodást, el kell engednünk azt, hogy ez az egy élet van. Azt nem merem állítani, hogy mindenkinek egyformán fényélménye lesz, mert nem mindenki élt úgy, de egy biztos, mindenkit segíteni fog az Isten és mindenkinek új lehetőséget ad, csak a lehetőségek milyensége lesz más.

Meghalni nem olyan rossz, mint bárkit haldokolni látni. A távozó ember - mivel halál nincs is -, átmegy egyik formájából a másikba, és lássuk be, illetve tapasztalataink szerint, nem is vonzódik vissza, legfeljebb talán egy két napig - de nem mindenki – ragaszkodna azért régi formájához, de akkor sem jellemző, csak ha nagyon földies volt. Az egész olyan, mint mikor valaki hosszú út előtt áll, és felszáll a vonatra. A célt nézi, hogy hova érkezik, egyre halványabbá lesz, így nem nagyon érdekli, hogy honnan indult el. Akinek fáj, az az lesz, aki a peronon maradt, a fájdalma erős, hogy többet már nem fogják látni a „halottat”. Ez biztos is, mert ez a távozás innen a földről, ebben a formában egyedi.

A halál, lehet egy megváltás. A kórházi bent fekvésem alapján tapasztalva, a 90-100 év közötti emberek egy részének - meg kell, hogy mondjam, már gondolkoztam rajta, hogy nekik- megváltás lenne a halál. Ők kifeküdt sebekkel, nincsenek maguknál, a környezetüket agyon idegesítik, saját magukkal nincsenek tisztában, pelenkában fekszenek, és így tengetik a napjaikat. Nem vonzó, senkinek sem kívánom. Ezt és egyebeket látva csak azt kérem az Úristentől, hogy én addig éljek, ameddig tudok mozogni, és ameddig észnél vagyok, ellenkező esetben kérem, hogy gyorsan vigyen el, mert a halál jó, az újrakezdés és a végleges befejezés jó. Felesleges, nem kell ebben a formában szenvedni, el kell ezt a formát engedni. Ha nem engedjük el, akkor fogunk úgy járni, mint akik hónapokig gumi- dominóznak a halállal, mert félnek meghalni.    

Nem szabad félni, át kell adnunk az életünket Istennek, mert ha nem adjuk át, akkor hosszú-hosszú haldoklás következik, ami valóban fájdalmas lesz. Ha menni kell, úgysem lehet megváltoztatni, csak egy kis időre elhúzni, amiben nem lesz köszönet. De ha nem kell menni, akkor megment a halálveszélyben is az Isten. Mert tán egy leckét ad, vagy mutatja, hogy is lehetne élni, és akkor csak egy fricskát kaptunk (pl. súlyos, kilátástalan betegségből való felgyógyulással), még ad életet itt a földön, azért, hogy megtegyük, amiért itt vagyunk. Persze, ha nem akarják megtenni, akkor más a kérdés, akkor kérdéses a további kimenetel, de a céltalan, haszontalan élet az nem kegyelem, az lehet egy büntetés is, ezt én nem akarnám se magamnak, se másoknak.    

Azt gondolom, éljünk úgy, hogy ne féljünk meghalni, mert a halál nem rossz, sőt kimondottan jó az újrakezdés, vagy Istenhez való végleges visszatérés. De ez utóbbi nagyon keveseknek sikerül. Viszont nem azt jelenti, hogy öngyilkos legyen valaki, mert ott teljesen más a megítélése, csakis akkor szabad meghalni, amikor Isten akarja, és ebbe nyugodjon bele mindenki.

A halál az anyag s nem a lélek pusztulása. (...) A halál az állapotváltozás. A lélek egyedül kezd élni. Mindaddig, amíg a testtől el nem vált, kézzel tapintotta a dolgokat, szemével nézett, fülével hallott, a dolgok lényegét azonban önmagában ismerte. Mesa Selimovic

---

[1] Meg kell, hogy mondjam, hogy tudom, furcsa ember vagyok, és tudom, hogy furcsán vagyok bekötve az életbe. De azt még soha senki nem mondhatta rám, hogy hazudok, és még azt sem, hogy nem vagyok normális. Habár annak a normának ami a földi szinten van nem felelek meg, valamennyire másképp élem meg.